Milánóban kiraboltak egy bankot, a túszejtők később a csatornán át elmenekültek

milánói bankrablás
A milánói rendőrség körbevette ugyan a bankot, de a rablóknak a csatornarendszeren keresztül sikerült meglépniük.
Vágólapra másolva!
Kedd reggel egy többtagú rablóbanda hatolt be Milánóban a Credit Agricole egyik bankfiókjába, ahol túszokat is ejtettek. A Piazza Ascolinál lévő bankban végül senki nem sérült meg komolyabban, ugyanis a rablók miután kifosztották a széfeket, a csatornarendszeren keresztül elmenekültek - számolt be az esetről a The Guardian. 
Vágólapra másolva!

A bankfiók menedzsere szerint egy rendkívül alaposan megtervezett rablásról volt szó.

A 4 fős bandából nem sokkal nyitás után, fél 9 körül ketten besétáltak a bankfiók bejáratán, és abban a pillanatban, amikor fegyvert rántottak, a másik két rabló a bankfiók egyik aknájából ugrott elő.

A bankban túszokat ejtettek, miközben az alkalmazottakat gépfegyverekkel arra kényszerítették, hogy ürítsék ki a kasszákat. Közben az egyik alkalmazott és a bankfiók vezetője, ahogy az olasz sajtóban fogalmaztak, "kisebb összetűzésbe keveredtek" az egyik maszkos bankrablóval.

Ez utóbbit, a fiókvezetőt a támadó a fegyverével tarkón ütötte, aki ettől megszédült.

Bár a milánói rendőrök tíz percen belül a helyszínre értek, lezárták a környéket, és körbevették a banképületet, nem jártak túl sok sikerrel.

A bankrablók ugyanis a rablás kezdetétől számított

20 percen belül elmenekültek a bank csatornarendszerén keresztül,

ráadásul állítólag magukkal vittek körülbelül 20 kisebb méretű széfet is.

A milánói rendőrség körbevette ugyan a bankot, de a rablóknak a csatornarendszeren keresztül sikerült meglépniük. Forrás: Miguel Medina / AFP / Getty Images

A bank egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hogy azokban mik voltak, mint ahogy azt sem, hogy a négyfős banda mennyi készpénzt zsákmányolt.

A milánói rendőrfőkapitányság közleményében csak annyit írt, hogy a rendőrök nagy erőkkel hajtóvadászatot indítottak a bankrablók felkutatására.