Trump jó szereplése miatt máris utcára vonult a radikális baloldal, verekedtek is

BIDEN, Joe; TRUMP, Donald
Washington, 2020. november 4. A Black Lives Matter (Fekete életek számítanak) nevű mozgalom szimpatizánsai vonulnak Washingtonban 2020. november 3-án, az amerikai elnök-, valamint képviselőházi és részleges szenátusi választások estéjén. A voksoláson a hivatalban lévő republikánus elnök, a 74 éves Donald Trump és demokrata párti kihívója, a 77 éves Joe Biden között döntenek a választók. MTI/AP/John Minchillo
Vágólapra másolva!
A radikális baloldal úgy tűnik, hogy képtelen elfogadni a választások eddigi részeredményeit, mert azok Trump győzelmét vetítik előre. Elégedetlenségüket ezúttal is az utcán fejezték ki.
Vágólapra másolva!

Washington

A hivatalban lévő republikánus elnök várható győzelmének hírére a radikális baloldal utcára vonult Washingtonban, Trump-ellenes jelszavakat skandálva.

Radikális baloldaliak az amerikai fővárosban Forrás: MTI/AP/John Minchillo

A fővárosban az újonnan elnevezett BLM téren néhány szélsőséges összeverekedett,

egy személy pedig vasrúddal ütötte a másikat.

A tömegből kiváló egyik radikális baloldali aktivista be akart törni egy épületbe, de a rendőrök elfogták, megakadályozva ezt. A férfit ezt követően letartóztatták.

Portland

A radikális baloldal Portlandben is utcára vonult.

Radikális baloldaliak Portlandben Forrás: MTI/AP/Marcio Jose Sanche

Egyelőre nem tisztázott okok miatt a belvárosban körbevettek egy éppen elhajtani készülő autót, egy fekete aktivista pedig leköpte a járművet. Közben Trump elnököt szidták.

A későbbiek folyamán annak a szövetségi bíróságnak az épülete előtt, amelyet az elmúlt hónapokban már számos alkalommal megostromoltak,

a radikális baloldaliak amerikai zászlót égettek.

Közben azt skandálták, hogy

„folytatják a harcot, függetlenül attól, hogy ki nyert, mert az igazi ellenség Amerika".

Majd megrongálták egy helyi katolikus középiskola épületét, radikális baloldali jelszavakat firkálva rá.

Minneapolis

Minneapolisban is radikális baloldali megmozdulásokra került sor - közölte a Fox News.

A demonstrálók blokkolták a közlekedést, festékszórókkal rongáltak épületeket, tűzijátékokat és petárdákat dobtak a kiérkező rendőrök felé.

Közben radikális baloldali jelszavakat skandáltak, és

egy plakátra azt írták, hogy „vége van Amerikának", utalva a választási részeredményekre, amelyek Trump előnyét jelezték.

A rendőrség a demonstrálók közül 14 személyt vett őrizetbe, ebből 12 nő volt.