Évekig tartó műtétsorozatok várnak a súlyosan megégett 4 éves kislányra - videó

Vágólapra másolva!
Egy négyéves amerikai kislánynak, aki egy mezőgazdasági balesetben súlyos égési sérüléseket szenvedett, legalább 10 éven át számos műtéten kell majd átesnie, hogy teljesen helyrehozhassák az arcát - számoltak be a METRO hírportálján.
Vágólapra másolva!

Rawkee Hunt idén februárban szenvedett az arcán harmadfokú égési sérüléseket. A most négyéves kislány épp az utahi Kanabban található tanyájuk udvarán játszott, miközben az apukája, a 29 éves Shay Hunt a kerítés menti gazot próbálta felégetni.

A hirtelen feltámadt szél a kislány felé fújta a hatalmas lángokat, aminek következtében

az arcának 80 %-a, és a testének nagy része is összeégett.

Rawkeet mentőhelikopterrel szállították az utahi egyetemi kórházba, ahol több bőrátültetési műtéten is átesett. Orvosai elmondták, hogy

a kislány mindkét karjáról, combjáról, az oldaláról, illetve a mellkasáról is vettek le épen maradt bőrfelületeket, hogy azokkal helyettesítsék az arcbőrét.

A kislány másfél hónapig feküdt az intenzív osztályon, majd átszállították utókezelésekre egy égési sérültekre specializált Las Vegas-i kórházba.

Rawkee édesanyja, a fodrászként dolgozó 28 éves Megan Hunt elmondta, hogy lánya a drasztikus sérülései ellenére mindig is derűs maradt, és ez neki is nagy erőt ad ahhoz, hogy ne veszítse el a reményt.

- nyilatkozta az édesanya a brit portálnak, ahol közzé is tettek a kislányról egy pár hónapja készült videót is, amelyen Rawkee épp egy gyerekdalt énekelget.

Az orvosok szerint a következő tíz évben legalább egy tucatnyi műtét vár Rawkeere, hogy teljesen rendbe tudják hozni a kis arcát.

Azt is hozzátették, hogy a következő operációkra csak 2-3 év múlva kerülhet sor, mert a kislány endokrin-háztartása, azaz a hormonrendszere teljesen összeomlott, ami miatt a teste egy része és a feje is nagyon megduzzadt.