Fox News: Joe Biden nyerte az amerikai elnökválasztást

Vágólapra másolva!
A korábbi alelnök a csatorna szerint drámai módon elhúzódó szavazatszámlálás után tudott nyerni az úgynevezett csatatér államokban, amelyekben Donald Trump kampánycsapata pereket indított.
Vágólapra másolva!

A Fox News szerint Joe Biden Nevada és Pennsylvania államokban is győzött, így megszerezte az elnökséghez szükséges 270 elektori szavazatot.

Donald Trump nem ismerte el a vereségét, és bejelentette, hogy folytatja a küzdelmet. Az egyszerű tény, hogy ez a választás még korántsem ért véget - mondta az elnök. Joe Bident nem igazolták győztesként egyetlen államban sem, nem is beszélve az egyik erősen vitatott államról, ahol várhatóan kötelező újraszámlálás lesz. Hétfőtől a bíróságok előtt fogjuk bizonyítani az igazunkat - tette hozzá.

Az elnök jogi eljárások sorozatát indította el a szavazatszámlálás miatt a csatatér államokban, Pennsylvaniában, Georgiában, Michiganben és Nevadában indított eljárást a postai úton érkezett szavazatok miatt.