Egy elrabolt csecsemőt találtak a denveri repülőtéren

Vágólapra másolva!
Egy hátrahagyott négy hónapos csecsemőt találtak szombaton a Denveri Nemzetközi Repülőtér várójában. Az utahi Cedar Cityből származó kisfiú jól van, a bébiszitterét onnan 360 kilométerre még aznap elfogták és letartóztatták a rendőrök - számoltak be az esetről a Fox News hírcsatornán. 
Vágólapra másolva!

Az utahi Cedar City rendőrsége szerint a gyerek bébiszitterét, a 31 éves Emily Melissa Lucianót azzal vádolják, hogy az anya beleegyezése nélkül vitte ki a csecsemőt az államból.

- nyilatkozta az utahi rendőrség szóvivője, aki a részletekről is beszámolt.

A dráma péntek este kezdődött, amikor a hatóságokat 22 óra körül riasztotta a gyerek édesanyja, aki elmondta, hogy három gyereke - a 4 hónapos kisfiú, az 1 és 5 éves kislányai - nem tértek haza Luciano otthonából. A rendőrség azonnal országos körözést adott ki a bébiszitterre.

- közölte a rendőrség szombaton. Hozzátették,

amikor az anyjuk telefonon felhívta a dadát, az mindenféle kifogásokat mondott, hogy miért késnek, közben pedig már a barátjával kocsival el is hagyták az államot a csecsemővel együtt, a másik két kisgyereket pedig otthonukban hagyták felügyelet nélkül.

A rendőrség beszámolt arról is, hogy a nő azt tervezte, hogy a 360 kilométerre található Denverből továbbrepül az elrabolt gyerekkel, de miután a rendőrök már a nyomában voltak, a kisfiút hátrahagyta a váróban, és elmenekült. A rendőrök még a reptér környékén elfogták a 31 éves nőt, akinek majd emberrablásért kell bíróság elé állnia.