Továbbra is gyorsan terjed a vírus Csehországban

csehország, koronavírus
Az elnéptelenedett Óváros tér Prágában 2020. október 28-án.
Vágólapra másolva!
Csehországban vasárnap 3608 újonnan igazolt koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki a laboratóriumi vizsgálatok, ami az utóbbi négy hét alatt a legalacsonyabb napi esetszám - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján hétfőn közzétett adatokból.
Vágólapra másolva!

A múlt vasárnap háromezerrel volt magasabb az igazolt fertőzések száma. A hétvégi számok azonban általában alacsonyabbak, mint a munkanapokon, mert alacsonyabb az elvégzett tesztek száma is.

Csehországban jelenleg mintegy 167 ezer igazolt fertőzött van.

A kórházakban kezeltek száma mérsékelten, 7779-re csökkent, közülük 1196 állapota súlyos.

Ez utóbbi szám is alacsonyabb, mint korábban. Eddig 101, vasárnap meghalt betegről tudnak a hatóságok, az eddig meghalt Covid-19-betegek száma ezzel 4858-ra emelkedett, de ez a szám a későbbi pontosítások után rendszeresen megemelkedik.

A legrosszabb járványhelyzet jelenleg a Prágától délkeletre fekvő Pelhrimovi járásban van, ahol százezer lakosra 1169 fertőzött esik. Hasonló a helyzet a közép-morvaországi Vsetíni járásban, ahol 1097 fertőzött esik százezer lakosra. Prágában az utóbbi hetekben sokat javult a helyzet, és most 302 fertőzött esik százezer lakosra.

Az elnéptelenedett Óváros tér Prágában 2020. október 28-án Forrás: MTI/EPA/Martin Divisek

Csehországban jelenleg november 20-áig szükségállapot van érvényben, nagymértékben korlátozva van a szabad mozgás és a kereskedelem is. Az arcmaszk viselése mindenütt kötelező. Bezártak a vendéglők, az iskolák távoktatásra tértek át, szünetelnek a kulturális és a sportrendezvények, éjjel pedig kijárási tilalom van érvényben.

Jan Blatny egészségügyi miniszter vasárnap azt mondta, hogy a szigorú óvintézkedések november második felére hozhatják meg eredményüket.