Donald Trump kirúgta a védelmi miniszterét

US expects more attacks from Iran-backed groups: Esper Horizontal
Mark Esper
Vágólapra másolva!
Kirúgta hétfőn Mark Esper amerikai védelmi minisztert Donald Trump. Az elnök már azt is bejelentette, ki lesz Esper utódja.
Vágólapra másolva!

Kirúgta Mark Esper védelmi minisztert Donald Trump hétfőn - írja a Fox News. Az elnök a Twitteren jelentette be a döntést.

Trump azt is közölte: Christopher C. Miller, aki az Országos Terrorelhárító Központ igazgatója

azonnali hatállyal, ügyvezető miniszterként veszi át a munkát

Mark Esper védelmi minisztertől. A mikroblog-bejegyzésben Trump kiemelte, hogy Miller "nagy tiszteletnek örvend" és korábbi pozíciójában "a szenátus egyhangúlag támogatta" a kinevezését.

Egy másik bejegyzésben az elnök leszögezte:

Egyben megköszönte Mark Esper eddigi miniszternek a munkáját. Az NBC televízió információi szerint Esper már a hét végén megírta a lemondó levelét.