Meghalt a bahreini kormányfő

Vágólapra másolva!
Meghalt Sejk Halífa bin Szalmán al-Halífa bahreini kormányfő, aki az ország függetlenségének 1971-es elnyerése óta viselte a tisztséget - közölte az uralkodóház a Twitter-oldalán, szerdán.
Vágólapra másolva!

A most meghalt miniszterelnök a király nagybátyja és a Halífa-dinasztia tagja volt.

Halífa bin Szalmán al-Halífa szerda reggel halálozott el egy amerikai kórházban, 84 éves korában

- számolt be a bahreini állami hírügynökség. Temetésére szűk családi körben kerül sor.

Halála miatt egyhetes nemzeti gyászt hirdettek.

A konzervatív politikus miniszterelnöksége alatt módszeresen leverték az országban időről időre kirobbanó társadalmi és politikai zavargásokat.

A többségében síiták lakta Bahreint a szunnita Halífa-uralkodóház vezeti, ami sokszor elégedetlenséget szül.

A miniszterelnök 2011-2012-ben az arab tavasz ellen is felszólalt.

A Perzsa-öböl partján fekvő Bahreinben 1,5 millióan élnek. A Szaúd-Arábiától keletre található, mindössze 715 négyzetkilométeres királyság 33 szigeten terül el. Bahrein egykor brit protektorátus volt, és csak 1971-ben nyerte el függetlenségét. Az országot a király, Sejk Hamád bin Ísza al-Halífa vezeti.