A Twitter vezetője elismerte a cenzúrát Bidenék ügyében

Hunter és Joe Biden
Vágólapra másolva!
A Twitter vezetője, Jack Dorsey elismerte, hogy letiltották Joe Biden demokrata elnökjelöltre, illetve a fiára, Hunterre vonatkozó olyan híreket, amelyek beszámoltak a Biden család külföldi, korrupciógyanús ügyeiről. Dorsey az amerikai Szenátus igazságügyi bizottságának keddi, online meghallgatásán beszélt erről.
Vágólapra másolva!

A meghallgatáson a republikánus szenátorok főként a Facebook és a Twitter konzervatívellenes elfogultságát és az amerikai elnökválasztásba történt feltételezett beavatkozásukat vizsgálták, illetve erre vonatkozó kérdéseket fogalmaztak meg.

Több politikus kifogásolta, hogy

a Twitteren blokkolták a Biden család korrupciógyanús ügyeiről szóló információkat, és nem engedték megosztani a New York Postban megjelent oknyomozó riportot a Hunter Biden számítógépén talált és rá nézve kompromittáló e-mailekről.

Hunter és Joe Biden Forrás: Origo

Jack Dorsey beismerte, hogy ezeknek az információknak a letiltása helytelen cselekedet volt.

Lindsey Graham, a szenátusi bizottság elnöke kiemelte, hogy

A Twitter vezetője azzal védekezett, hogy a vállalat 2018-ban elfogadott politikája szerint az illegálisan megszerzett információkat nem közlik tovább, és szerinte a New York Post tényfeltáró riportjának anyaga e kategóriába tartozott. Dorsey egyébként ezt a véleményét már egy korábbi szenátusi meghallgatáson is elmondta. Erről az Origo itt számolt be. Hozzáfűzte: „későbbi megfontolásaink során elismertük, hogy e cselekedetünk helytelen volt, és 24 órán belül korrigáltuk is".

Dorsey kedden elismerte, hogy jogosak egyes törvényhozók aggodalmai azt a törvényt illetően, amelynek értelmében az olyan vállalatok, mint a Twitter és a Facebook, nem vonhatók felelősségre a tartalmak közlése vagy törlése miatt,

mivel nem számítanak olyan médiumoknak, amelyek tartalmakat állítanak elő és szerkesztenek.

Jack Dorsey online meghallgatása Washingtonban, 2020. november 17-én. Forrás: AFP/2020 Getty Images/Pool

A szenátusi meghallgatásról tudósító konzervatív újságírók megjegyezték: Jack Dorsey az idén nyáron bejelentette, hogy 200 ezer dollárt adományozott a radikális baloldalhoz tartozó Black Lives Matternek, valamint további 100 ezer dollárt utalt abba a pénzügyi alapba, amelyet a nyári megmozdulások során őrizetbe vett erőszakos randalírozók óvadékának összegyűjtésére hoztak létre.