WHO: Az általános iskoláknak nyitva kellene maradniuk

Hans Kluge, WHO,
Hans Kluge, a WHO európai irodájának vezetője.
Vágólapra másolva!
Az általános maszkviseléssel elkerülhetőek a koronavírus-járvány miatti újabb lezárások Európában - vélekedett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai irodáját vezető Hans Kluge csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Koppenhágai sajtótájékoztatóján Kluge hangsúlyozta, hogy a vesztegzárnak és a kijárási tilalomnak az utolsó mentsvárnak kellene lennie. A WHO regionális vezetője szerint a maszkviselés nem csodaszer, és más intézkedésekkel együtt hoz csak eredményt. Ugyanakkor úgy véli, ha az emberek 95 százaléka maszkot hordana, nem lenne szükség lezárásokra.

Hans Kluge, a WHO európai irodájának vezetője. Forrás: Facebook

A tisztségviselő megjegyezte, hogy

az általános iskoláknak nyitva kellene maradniuk, mert bezárásuk nem hatékony lépés, a gyerekek és tizenévesek ugyanis a szervezet szerint nem növelik a vírus terjedésének sebességét.

Kluge aláhúzta, hogy

Majd hozzáfűzte, hogy a vakcinával sem szűnik meg egy csapásra minden gond, mert az elején korlátozott számban áll majd rendelkezésre.

A WHO regionális vezetője emlékeztetett arra, hogy Európa az Egyesült Államokkal együtt újra a járvány középpontjában van.

Néhány ország egészségügyi rendszere már most túlterhelt,

és csak a múlt héten több mint 29 ezer halálos áldozata volt a koronavírusnak a kontinensen.

Kluge végül hangsúlyozta, hogy a későbbiekben fokozatosan és biztonságosan kell feloldani a szigorításokat, mert a túl gyors enyhítésnek negatív hatásai lehetnek a fertőzésszámra.