Negyven bányász rekedt a föld alatt Zimbabwében

Vágólapra másolva!
Beomlott egy aranybánya Zimbabwe északkeleti részén szerda éjjel. Legalább negyvenen rekedtek a föld alatt, de eddig csak hat embert sikerült kiszabadítani. 
Vágólapra másolva!

Wellington Takavarasha, a bányászati szövetség elnöke azt mondta, megkezdődtek a mentési munkálatok a fővárostól mintegy 70 kilométerre északra lévő Bindura település melletti bányában.

Beszámolók szerint

az embereket a bányát üzemeltető cég illegálisan foglalkoztatta.


Zimbabwében egyebek közt platinát, aranyat, szenet és gyémántot is bányásznak, a bányászat adja az ország fő jövedelmét.

Mindazonáltal sok bányászati cég nem jelenti be a munkásait, és gyakoriak a balesetek is.

Tavaly februárban legalább 24 bányász vesztette életét a föld alatt Zimbabwe középső részén,

miután a heves esőzések miatt beomlott a járat, ahol dolgoztak.