Franciaországban vádat emeltek négy ember ellen a 2016-os normandiai iszlamista papgyilkosság miatt - tudtatták pénteken igazságügyi források.

Három feltételezett segítőnek kell különleges esküdtszéki bíróság elé állnia, a negyedik férfi pedig egy dzsihadista, aki valószínűleg meghalt Irakban.

A normandiai Rouen közelében fekvő Saint-Etienne-du-Rouvray település egyik templomába 2016. július 26-án két, késsel felfegyverzett férfi rontott be a reggeli mise közben a "Daes" szót - az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet korábbi nevének betűszavát - kiáltva. Öt embert - egy papot, két apácát és két hívőt - túszul ejtettek. Három túsz sértetlenül került kijutott, egy ember viszont súlyosan megsebesült, a templom idős papjának, Jacques Hamelnak, aki megpróbált ellenállni, pedig elvágták a torkát.

Jacques Hamel pap temetéseForrás: AFP/Charly Triballeau

A két 19 éves támadó nem adta meg magát, ezért a rendőrök lelőtték őket. Később az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet azt állította róluk, hogy a katonái voltak.

A merénylet kitervelésével egy feltehetően Irakban 2017-ben megölt francia dzsihadistát, Rachid Kassimot vádolják, akinek a nevéhez más franciaországi terrortámadások is köthetők. A vizsgálóbírók szerint ő buzdította gyilkosságra a két támadót, Adel Kermiche-t és Abdel Malik Petitjeant. Tanácsokat adott nekik a merénylethez a Telegram titkos csevegő rendszeren keresztül.

Három másik embert - Farid K., Yassine S. és Jean-Philippe Steven Jean-Louis - terrorista bűnszövetkezetben való részvétellel vádolnak, és azzal is gyanúsítják őket, hogy tudtak az elkövetők terrorista szándékairól.