Négy hete nem jelentettek új koronavírus-fertőzöttet az ausztráliai Victoria államból - derült ki az állam közegészségügyi hatóságainak pénteki bejelentéséből, amelyben hozzátették, hogy az elmúlt 24 órában 9828 tesztet végeztek el.

A hatóságok szerint ez az adat azt jelenti, hogy - kéthetes lappangási idővel számolva - sikerült gátat szabni a járvány közösségi terjedésének.

Victoriában augusztus 11-én még 7880 aktív fertőzöttet tartottak számon, hétfőn viszont már az utolsó beteg is elhagyta a kórházat.

Sydney-be tartó gépre szállnak utasok a melbourne-i repülőtérenForrás: MTI/EPA/AAP/James Ross

Az államban a nyáron ugrott meg a fertőzöttek száma, ezt követően pedig karantén alá vonták a Victoria fővárosának számító, közel 5 milliós Melbourne-t. A város csaknem négy hónapon át tartó zárlata - amely időtartamát tekintve az egyik leghosszabb járvány miatti zárlat volt a világon - november elején ért véget.

A korlátozó intézkedések szigora miatt bírálatok érték az állam miniszterelnökét is, Daniel Andrews azonban a lépést szeptemberben elengedhetetlennek nevezte ahhoz, hogy a lehetőségekhez mérten megszokott karácsonyuk legyen.

Ausztráliában eddig 907, a vírussal igazoltan összefüggő haláleset regisztráltak, 819-et Victoria államból.