Több mint száz földművest végeztek ki a dzsihadisták Nigériában

Vágólapra másolva!
Legalább 110 földművest mészároltak le hidegvérrel a Boko Haram terrorszervezet iszlamistái Nigéria Borno államában szombaton az ENSZ vasárnap esti közlése szerint.
Vágólapra másolva!

Ez volt a legvéresebb, polgári személyek elleni támadás a dzsihadista lázadók által több mint 10 éve sanyargatott Északkelet-Nigériában.

Edward Kallon, az ENSZ nigériai humanitárius összekötője elmondta, hogy

a fegyveres támadók motorkerékpáron érkeztek, és brutális támadást hajtottak végre a mezőn dolgozó férfiak és nők ellen.

Kallon szerint a támadók számos földművest megsebesítettek.
Egy helyi polgárőrség vezetője vasárnapra virradóra még arról tájékoztatott, hogy legalább 43 földművest gyilkoltak meg a fegyveresek.

Babakura Kolo, akinek milíciája a Boko Haram fegyveresei ellen harcol, az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy a halottak mellett hatan súlyosan megsebesültek a Maiduguri városának közelében történt támadásban.

Nyolc munkást elhurcolhattak a dzsihadisták.

Kolo arról számolt be, hogy a földműveseket, akik Koshobe falu rizsföldjein dolgoztak, az iszlamisták megkötözték, majd elvágták a torkukat.

- mondta Kolo. Azt is mondta, kétség sem fér ahhoz, hogy a támadást a Boko Haram hajtotta végre. Az iszlamisták októberben két offenzíva során 22 földművest gyilkoltak meg Maiduguri térségében.

Az ENSZ-közleményben nem szerepel a Bornóban tevékenykedő Boko Haram, sem a belőle 2016-ban kivált kiszakadt Nyugat-afrikai Iszlám Állam (ISWAP). Az Iszlám Állammal kapcsolatban álló ISWAP és a Boko Haram is fokozta támadásait az utóbbi időben a favágók, az állattenyésztők és a halászok ellen, mert állítólag a hadsereg informátoraiként dolgoznak.

John Enenche, a nigériai hadsereg szóvivője szombaton közölte, hogy több tucat ISWAP-szélsőségessel végeztek az ország északkeleti térségében bombázások során. A Hszinhua kínai hírügynökségnek azt mondta

, az iszlamisták több rejtekhelyét is megsemmisítették Ngwuri Gana és Tumbuma Baba településeken.

A bombázásokat a két térség légi felderítését követően hajtották végre - nyilatkozta az illetékes. Hozzátette, hogy a terroristák ezeken a helyszíneken tervezték és innen indították támadásaikat.

Maiduguri a forrongó Borno tartomány székhelye. Szombaton első alkalommal tartottak helyhatósági választásokat a városban, mióta több mint tíz éve fellázadtak az iszlamisták.

A voksolást az erőszak miatt ismét el kellett halasztani.

A Boko Haram Nigériában alakult 2002-ben, majd kiterjesztette tevékenységét a szomszédos Nigerre, Csádra és Kamerunra is, ahol helyi lakosokat toborzott. A szervezet célja egy iszlám kalifátus megteremtése. Az ENSZ adatai szerint

megalakulása óta a Boko Haram mintegy 36 ezer embert ölt meg,

a terrortámadások miatt pedig további 2,5 millióan kényszerültek otthonuk elhagyására.
Muhammadu Buhari nigériai elnök elítélte a támadást. "Az egész országot megsebezték ezek az értelmetlen gyilkosságok" - olvasható az elnök közleményében.