Varsó és Budapest a német soros EU-elnökség új javaslataira vár

Vágólapra másolva!
Lengyelország és Magyarország az Európai Unió német soros elnökségének új javaslataira vár az uniós költségvetési csomag kapcsán - jelentette ki Piotr Müller lengyel kormányszóvivő hétfőn, Orbán Viktor magyar és Mateusz Morawiecki miniszterelnök varsói egyeztetése után.
Vágólapra másolva!

A másfél órán át tartó egyeztetést követően Müller a két kormányfő múlt heti budapesti közös nyilatkozatára utalva közölte:

A szóvivő szerint az uniós költségvetés kapcsán lehetséges az új megállapodás, ennek viszont összhangban kell lennie az uniós alapszerződéssel, a júliusi EU-csúcs záró következtetéseivel.


A budapesti nyilatkozatban Orbán Viktor és Matesusz Morawiecki kilátásba helyezte, hogy szükség esetén kész megvétózni a költségvetési csomagot.

Újságírói kérdésre válaszolva Müller azon meggyőződésének adott hangot, hogy az uniós partnerek érdekeltek a költségvetési csomag gyors elfogadásában, ezért készek lesznek majd lemondani minden, a költségvetési eljárással össze nem függő elemről, amilyen - mint a szóvivő mondta - a jelenleg javasolt feltételrendszer.

Egy jogszerű mechanizmust kellene bevezetni, pontosítva a költségvetéshez fűződő kérdésköröket, például a pénzügyi eszközök törvényes kiadásának ellenőrzése, az esetleges korrupció tekintetében - fejtette ki Müller.

- erősítette meg a szóvivő.

Mateusz Morawiecki kormányfő korábban hasonló értelemben nyilatkozott.

Azon kérdésre válaszolva, a lengyel-magyar vétó kapcsán alakul-e valamiféle szélesebb tagállami koalíció, Müller aláhúzta: az alapszerződésből eredő vétójog alkalmazásához nincs szükség arra, hogy több ország is vétózzon.

Hozzáfűzte: Varsó próbálja meggyőzni uniós partnereit arról, hogy "a jogállamiság önkényes értékelése" minden tagállamra veszélyes, és a jövőben "lényegében az EU dezintegrációjához vezethet".

- húzta alá a szóvivő.

Bejelentette: a költségvetési csomagról Morawiecki kedden videokonferencia formájában az Európai Tanács elnökével, Charles Michellel, valamint egyes uniós tagállamok miniszterelnökeivel egyeztet.