Egy történelmi nevezetesség helyreállításán dolgozó csapat 103 éves leveleket és ritka érméket talált New Yorkban. A padló alá temetve találták meg a leleteket.

Az üveget egy felújítás során helyezték el még 1917-ben. Az érmék mellett két levelet tartalmazott a az időkapszula, az egyiket angolul, a másikat olaszul írták - olvasható a Daily Star oldalán. 

Az angol nyelvű levelet egy Stephen Speedling nevű ember írta, akinek asztalosműhelye volt a városban.

null

null

Az olaszt pedig Romolo Capparrelli, aki az épület betontetejének tervezőjeként határozta meg magát. 

null

null

A levelet lefordítatták, melyben az áll, hogy Capparelli azt szeretné, hogy emlékezzenek rá úttörő munkájával kapcsolatban.

null

null

A férfi unokája, Pam Story megerősítette, hogy nagyapja az olaszországi Picóban született, de később Roslynban telepedett le. Örült neki, hogy viszonylag jó állapotban találtak rá ezekere a tárgyakra, melyeket ki fognak állítani a felújítás befejezése után, hogy azokat a jövő generációja is láthassa.