Meglepetésszerű győzelem a romániai választáson - az RMDSZ várhatóan bejut a parlamentbe

Vágólapra másolva!
A tavaly óta ellenzékbe vonult Szociáldemokrata Párt (PSD) meglepetésszerű győzelmét vetíti előre a parlamenti választásokon a vasárnap esti urnazáráskor közzétett exit poll, amely szerint a PSD másfél százalékponttal megelőzi a Klaus Iohannis államfőhöz közel álló, kisebbségben kormányzó jobbközép Nemzeti Liberális Pártot (PNL).
Vágólapra másolva!

A szavazókörökből távozók nyilatkozatai alapján készült becslés a PSD-nek 30,5, míg a PNL-nek 29 százalékos eredményt jósol. A rendszerkritikus USR-PLUS szövetség a voksok 16 százalékára számíthat.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a voksok mintegy 5,7 százalékát szerezte meg.


Az exit poll szerint hét párt, köztük egy új nacionalista alakulat, az 5,2 százalékra mért Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) érték el a parlamenti küszöböt.

Az AUR egyik társelnöke az a George Simion, a Románia és Moldovai Köztársaság egyesülését sürgető, Moldovából kitiltott aktivista, aki tavaly azt állította, hogy szélsőséges magyarok megverték őt az úzvölgyi katonatemetőben. A sokak szerint a Nagy Románia Pártnál is szélsőségesebb alakulat Maros megyei képviselőházi jelöltlistáját a székelyzászló és más magyar jelképek ellen indított pereiről elhíresült Dan Tanasa vezeti.

Az ötszázalékos parlamenti küszöbön mérte az exit poll mind a Victor Ponta volt miniszterelnök vezette baloldali Pro Romania pártot, mind a Traian Basescu volt államfő által alapított Népi Mozgalom Pártját (PMP), amely a PNL és RMDSZ mellett az Európai Néppárt romániai tagpártja.

Három olyan párt is van tehát - a PMP, a Pro Romania és az AUR - amely az exit poll alapján nem veheti biztosra, hogy bejutott a parlamentbe: erre csak az összes szavazat megszámlálása után kapnak egyértelmű választ.

Hasonlóképpen bizonytalan egyelőre, hogy a PSD-nek lesz-e továbbra is a legnagyobb parlamenti frakciója, az előnye ugyanis nem nagyobb a mérés hibahatáránál.

A 21 órakor közzétett adatok a 19 óráig mért belföldi adatokat tükrözik. Romániában csaknem 5,8 millióan szavaztak, ami a belföldi névjegyzékben szereplők

kevesebb mint 32 százalékát teszi ki.

Külföldön, ahol kétnapos a szavazás, román idő szerint 21 óráig 260 ezren voksoltak, ezeket a szavazatokat azonban az exit poll nem vette figyelembe.