Bejrúti robbanás: vádat emeltek az ügyvezető miniszterelnök és három miniszter ellen

bejrút
Bejrút, 2020. augusztus 31. Libanoni katonák a főváros romos kikötőjében 2020. augusztus 31-én. Augusztus 4-én Bejrútban 2750 tonna, a kikötőben évek óta tárolt ammónium-nitrát röpült a levegőbe. Legkevesebb 181 ember meghalt, mintegy hatezren megsérültek, és százezrek otthona vált lakhatatlanná. MTI/EPA/Reuters/Gonzalo Fuentes
Vágólapra másolva!
Egy libanoni bíró vádat emelt Hasszan Diab ügyvezető miniszterelnök és három volt miniszter ellen a több mint kétszáz ember halálát és mérhetetlenül nagy anyagi károkat okozó augusztusi bejrúti robbanással összefüggésben.
Vágólapra másolva!

Fadi Szavvan bíró a kormányfő mellett vádat emelt Gázi Vazni volt pénzügyminiszter ellen, illetve a közmunkaügyi tárcát korábban vezető Gázi Zeiter és Jusszef Fenianosz ellen. Mindnyájuk ellen halált okozó gondatlanság a vád.

Libanoni katonák a főváros romos kikötőjében 2020. augusztus 31-én Forrás: MTI/EPA/Reuters/Gonzalo Fuentes

Bejrút kikötőjének egyik raktárában augusztus 4-én több száz tonna ammónium-nitrát robbant fel.

Ez több mint kétszáz ember halálát okozta, és több ezren megsérültek.

A robbanás egész negyedeket tett lakhatatlanná.

Hasszan Diab és kormánya ezután benyújtotta lemondását, de ügyvivő kormányként még a helyén maradt, mert nem sikerült megválasztani az új kabinetet. A robbanással összefüggésben kéttucatnyi embert vettek őrizetbe.