Elfogtak egy kolumbiai drogbárót, épp az esküvőjét szervezte

Vágólapra másolva!
Kolumbiában elfogták John James Pulgarint; a Servi néven is ismert bűnözőt azzal gyanúsítják, hogy az Oficina de Envigado bűnszervezet vezetője - jelentette be Carlos Holmes Trujillo kolumbiai védelmi miniszter pénteken.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint a rendőrség és az ügyészség kábítószercsempészek elleni országos akciójában összesen tizennyolc embert vettek őrizetbe, köztük Pulgarint is.

Az Oficina de Envigadót eredetileg Pablo Escobar néhai drogbáró hozta létre egyfajta pénzbehajtó ügynökségként.

Az El Tiempo kolumbiai napilap úgy tudja, Pulgarin egy bevásárlóközpont tulajdonosa Medellín városában és éppen egy nagyszabású ünnepséget rendezett esküvője alkalmából.
Trujillo közölte, hogy az őrizetbe vett gyanúsítottak négy különböző bűnözői struktúrához tartoznak. Tízet közülük az Egyesült Államokban is köröznek. Hozzátette, hogy az amerikai hatóságok segítettek kézre kerítésükben.

A védelmi tárca vezetője közölte azt is, hogy Washington a többi között Pulgarin kiadatását is kérte, akit azzal gyanúsítanak, hogy nagy mennyiségben csempészett kokaint Közép-Amerikán keresztül az Egyesült Államokba.