Koronavírus miatt súlyos állapotban kórházba került a lipcsei vírustagadó tüntetés szervezője

Koronavírus, tüntetés, Németország, Frankfurt
Frankfurt, 2020. december 12. A koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások ellen tüntetők és rohamrendőrök Frankfurtban 2020. december 12-én. MTI/EPA/Ronald Wittek
Vágólapra másolva!
Németországban ismét tömegek vonultak az utcára miután a kormány bejelentette, hogy a lehető leghamarabb, akár már hétfőn teljesen lezárhatják az országot a fertőzöttek számának exponenciális növekedése miatt. Pénteken közel 30 ezer új beteget találtak egyetlen nap alatt, valamint 598-an haltak meg, mindkettő rekordnak számít. Szintén a helyzet romlását mutatja, hogy minden korábbinál magasabbra, 156-ra emelkedett az egyik legfontosabbként számon tartott mutató, az előző hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra vetített száma.
Vágólapra másolva!

A német szakemberek és politikusok már napok óta hangoztatják, hogy a novemberen bevezetett korlátozások nem csökkentették megfelelően a vírus terjedését, ezért további szigorításokra van szükség. Angela Merkel kancellár a szövetségi parlamentben szerdán elmondott beszédében kiemelte, hogy újabb intézkedések nélkül ismét exponenciális, robbanásszerű emelkedésnek indulhat az új fertőződések száma,

ami tovább növelné az egészségügyi ellátórendszer terheit, és még magasabbra emelné a járvány halálos áldozatainak számát.

Akár már a hétvégén döntés születhet a kiskereskedelem, a szolgáltatások és az oktatási, illetve napközbeni gyerekellátási rendszer működésének csaknem teljes körű felfüggesztéséről.

A koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások elleni tüntetés ellentüntetője mindannyiótokat beoltunk jelentésű plakáttal Frankfurtban 2020. december 12-én Forrás: MTI/EPA/Ronald Wittek

Vannak olyan régiók, ahol már meg is kezdődtek a szigorítások. Winfried Kretschmann baden-württembergi miniszterelnök például bejelentette, hogy szombattól általános és éjjel-nappali kijárási korlátozást vezetnek be, ami azt jelenti, hogy mindenki csak a leginkább szükséges esetben - például munkavégzés, bevásárlás - hagyhatja el az otthonát.

Schleswig-Holtsein tartományban hétfőtől a középiskolákban áttérnek az online oktatásra.
A legnépesebb tartomány, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke, Armin Laschet szerint pedig, "össznémet" választ kell adni a járványhelyzet romlására, országos zárlatot kell bevezetni, méghozzá a lehető leggyorsabban. Ugyanezt sürgette a szövetségi kormány belügyminisztere, Horst Seehofer is, aki szerint már hétfőtől el kell rendelni a zárlatot.

Az új szigorítások hírére Németországban ismét tömegek vonultak az utcára tüntetni.

A dw.com értesülései szerint az egyik legnagyobb német vírustagadó és a szigorítások ellen tüntető csoport, a Querdenker lipcsei vezetője is elkapta a koronavírust és állapota annyira súlyos, hogy lélegeztetőgépre kellett helyezni. Egyik szervezője volt a novemberi, lipcsei tüntetésnek, amely után egy héttel kórházba került.

A Querdenker több erőszakos tüntetésért is felel, előző hónapban az egyiken 20 ezer ember vett részt.

A koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások ellen tüntetők és rohamrendőrök Frankfurtban 2020. december 12-én Forrás: MTI/EPA/Ronald Wittek

A Bild pedig arról számolt be, hogy koronavírusban meghalt Harald Hänisch, az AfD képviselője, aki a fertőzése előtt szintén egy vírustagadó, a korlátozásokat ellenző tüntetésen vett részt Berlinben, lehetséges, hogy ott kapta el a vírust. A Bild szerint a párt mindent megtett annak érdekében, hogy eltitkolják a képviselő halálának okát, még azt a posztot is törölték közösségi oldalukról, ahol "a lehető leggyorsabb felépülést" kívánták neki. A lap információ szerint Hänisch halála előtt lélegeztetőgépre került.