Horvátországban bezártak a középiskolák a koronavírus miatt

Szlovénia, Ljubljana. COVID-19, koronavírus
Védőmaszkos járókelők Ljubljanában 2020. október 10-én.
Vágólapra másolva!
A szlovén kormány keddtől mégis enyhít néhány, a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozáson karácsonyig. Horvátországban hétfőtől online oktatásra álltak át a középiskolák, a jelenleg érvényben lévő korlátozásokat meghosszabbították az ünnepekig.
Vágólapra másolva!

Bár a szlovén kabinet szombaton még egy héttel meghosszabbította a szigorításokat az országban, vasárnap késő este, a gazdasági ágazat képviselőivel folytatott tárgyalások után

enyhített néhány korlátozáson.

Ennek értelmében az egész ország területén részlegesen újraindítják a közösségi közlekedést, kinyithatnak az autómosók, a virágüzletek, a vegytisztítók, valamint a fodrász- és szépségszalonok.

A 12 közül négy régióban, ahol jobb a járványhelyzet, kinyithatnak a ruházati, cipő- és sportboltok. Ezekben a régiókban felfüggesztik a lakhelyelhagyási tilalmat is azok számára, akik a telefonjukra letöltik a Covid-19 alkalmazást. Ők elhagyhatják a járást vagy a várost, ahol bejelentett vagy ideiglenes lakcímük van, de a régiót nem. Az éjszakai - este kilenc órától reggel hat óráig tartó - kijárási tilalmat azonban továbbra is be kell tartani az egész ország területén.

Maszkos járókelők Ljubljanában 2020 októberében Forrás: Anadolu Agency via AFP/2020 Anadolu Agency/Ales Beno

A karácsonykor és szilveszterkor érvényben lévő rendelkezésekről majd csak csütörtökön dönt a kormány.

A kabinet által közzétett adatok szerint szerdán 431-gyel 96 727-re nőtt a fertőzöttek száma. Meghalt újabb 44 beteg, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 2107-re emelkedett. A diagnosztizált betegek közül 1320-an vannak kórházban, 208-an intenzív osztályon. A hétvégén kevesebb tesztet is végeztek, mint a hétköznapokban, a pozitív tesztek aránya azonban így is magas, 25,67 százalék.

A szomszédos Horvátországban az elmúlt egy nap alatt 1472 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta megfertőződöttek száma ezzel elérte a 177 358-at. Az elmúlt napon 65-en haltak bele a betegségbe, a járvány halálos áldozatainak száma így 2705-re emelkedett. Kórházban 2857 beteget ápolnak, közülük 284-en vannak lélegeztetőgépen.

Bezárt kávézók Zágrábban 2020 novemberében Forrás: Anadolu Agency via AFP/2020 Anadolu Agency/Stipe Majic

Az országban bezártak a kávézók, az éttermek, az edzőtermek és a sportközpontok, betiltották a karácsonyi vásárokat, valamint korlátozták az üzletek és a szállodák tevékenységét.

Hétfőtől az ország egész területén online oktatásra álltak át a középiskolák, és több megyében az általános iskolák is.

Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője sajtótájékoztatóján elmondta: a jelenleg érvényben lévő korlátozásokat biztosan meghosszabbítják az ünnepekre, ha pedig lesznek újabbak, azt időben bejelentik.

A testület január 15-ig meghosszabbította a határátlépésre vonatkozó rendeletét is, így - néhány kivétellel - továbbra is csak 48 óránál nem régebbi PCR-tesztel lehet beutazni az országba.