Felgyorsult a koronavírus-vakcinák vizsgálata: az eddig vártnál hamarabb megvalósulhat a tömeges oltás

vakcina fejlesztés, vakcina kutatás
Scientist in medical research facility researching for Covid-19 vaccine.
Vágólapra másolva!
Rendkívül jó hírek érkeztek az utóbbi napokban a koronavírus-vakcinával kapcsolatban, hiszen az Európai Unióban már december 21-án elkezdhetik forgalmazni a Pfizer és a BioNTech közös oltóanyagát. Ez egyben azt is jelenti, hogy már ebben a hónapban megérkezhet a vakcina Magyarországra is, és a tervek szerint idén meg is kezdik az egészségügyi dolgozók beoltását.
Vágólapra másolva!

Az európai gyógyszerhatóság (EMA) december 21-én dönthet a Pfizer vakcinájának engedélyeztetéséről, így az Európai Unióban napokon belül forgalomba is kerülhetne az oltóanyag. Az Operatív Törzs szerdai sajtótájékoztatójából az is kiderült, hogy ebben az esetben már idén érkezhet egy adag az oltóanyagból Magyarországra, és megkezdődhet az egészségügyi dolgozók beoltása.

Az Egyesült Államokban hétfőn kezdődött meg a Pfizer vakcinájával való oltás, az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatal (FDA) beszámolója szerint a hatóanyag 95 százalékban bizonyult hatékonynak az eddigi eredmények alapján.

Az Egyesült Államokban beadták az első oltásokat a Pfizer vakcinájával Forrás: AFP/Ariana Drehsler

Szintén a Pfizer vakcinájával kezdtek el oltani a britek december 8-án. A szigetországban az első körben az idősotthonok lakói és az ott dolgozók jutnak hozzá a vakcinához, majd a 80 év felettiek és az egészségügyi dolgozók, a harmadik csoportban pedig a krónikus betegek, illetve a 75 év felettiek.

Jens Spahn német szövetségi egészségügyi miniszter kiemelte, hogy az Európai Unió tagállamai a vészhelyzeti engedélyeztetés mellett a teljes körű vizsgálatot választották, így alapos, részletes teszteken esett át az oltóanyag, és egy biztonságos vakcina kerül a tagországokhoz. Spahn korábban azt is közölte, hogy Németországban az EMA engedélyének kiadása után legfeljebb három-négy nappal elkezdik az oltást.

Az Operatív Törzs szerdai tájékoztatóján megtudtuk azt is, hogy a Pfizer-vakcina engedélyeztetését követően már decemberben érkezhet Magyarországra egy adag az egyik legígéretesebb oltóanyagból.

A lakosság körében is nagy az érdeklődés a vakcina iránt, mivel egy hét alatt már több mint 200 ezren regisztráltak a kormány által létrehozott honlapon. Regisztrálni továbbra is lehet és érdemes is a https://vakcinainfo.gov.hu/ oldalon, hiszen csak az oltás segíthet abban, hogy az élet visszatérjen a megszokott kerékvágásba.

Illusztráció Forrás: AFP/Monty Rakusen

A magyar kormány eddig 17,5 millió adag vakcinát kötött le.

Érdemes megjegyezni, hogy ugyan ez több, mint Magyarország lakossága, azonban mindenkinek kétszer kell beadni az oltóanyagot néhány hét eltéréssel ahhoz, hogy kialakuljon a védettség. Lehetséges az is, hogy egy idő után újabb, emlékeztető oltásokra is szükség van, ez a mennyiség azonban biztosan elég a nyájimmunitás kialakításához.

A korábbi tervek szerint a tömeges oltás 2021 első negyedévében vette volna kezdetét, azonban úgy tűnik, az események felgyorsultak, és lehetséges, hogy már a jövő év elején is el lehet kezdeni a tömeges oltást.

Illusztráció Forrás: AFP/Vladimir Pesnya

Ráadásul nemcsak a Pfizer vakcinája érkezik Magyarországra, hiszen már a hazai hatóságok tesztelik az orosz Szputynik V-hatóanyagot is, de a következő néhány hónapban a Moderna, az AstraZeneca és a német CureVac által gyártott ígéretes vakcinákból is érkezhet az országba.

Fontos, hogy ezen a területen is több lábon álljon Magyarország, mivel a vakcina iránt világszerte hatalmas lesz az igény, de a kezdeti készletek végesek. Ezért tárgyal a kormány több partnerrel és országgal is, hogy a magyarok az elsők között kaphassák meg az oltóanyagot.