6 évig jogtalanul vette fel a családi pótlékot egy Angliában élő magyar nő

Vágólapra másolva!
Vádat emeltek egy Angliában élő nővel szemben, aki hat éven át jogosulatlanul vett fel családi pótlékot.
Vágólapra másolva!

Szanka Ferenc, a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője közölte, a nőt nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével vádolják.

A vádirat szerint a nő 2002-ben igényelte a támogatást, majd 2010-ben kérelmét módosította, egy megyebeli kisvárosban lévő ingatlant jelölt meg állandó lakcímeként, és egyedülállóként kérte a családi pótlékot. A kérelem alapján a megyei kormányhivatal havi 13 700 forintot folyósított neki.

A családok támogatásáról szóló törvény szerint a jogszabály hatálya a Magyarország területén élő állampolgárokra terjed ki,

a vádlott pedig életvitelszerűen 2012 júniusától Angliában élt, nem tartózkodott hazai lakcímén, így a támogatásra nem volt jogosult.

A vádlott megszegte kötelezettségét, amely szerint minden, a támogatás szempontjából jelentős változást 15 napon belül be kell jelenteni, különösen a lakcímváltozás tényét.

A vádlott a kiköltözése és 2018 októbere között jogosulatlanul vett igénybe több mint egymillió forint családi támogatást - tudatta a csoportvezető ügyész.