Szijjártó Péter: Az Európai Néppárt a legsikeresebb tagjával szemben folytat boszorkányüldözést

OSZMANI, Bujar; SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2020. december 17. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Bujar Oszmani észak-macedóniai külügyminiszter (b) sajtótájékoztatót tart megbeszélésüket követően Budapesten 2020. december 17-én. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
A külgazdasági és külügyminiszter felhívta rá a figyelmet, hogy az Európai Néppárt (EPP) éppen a legsikeresebb tagjával, azaz a Fidesszel szemben folytat boszorkányüldözést. Szijjártó Péter azt is furcsának nevezte, hogy az EPP-frakció éppen az egyik legjobban teljesítő képviselőjétől, Deutsch Tamástól von meg jogokat.
Vágólapra másolva!

A magyar diplomácia vezetője Bujar Osmanival, Észak-Macedónia külügyminiszterével tartott sajtótájékoztatóján újságírói kérdésekre válaszolva azt mondta,

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Bujar Oszmani észak-macedóniai külügyminiszter sajtótájékoztatót tart megbeszélésüket követően Budapesten, 2020. december 17-én. Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Szijjártó Péter azt is közölte:

Általános megjegyzésként arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben az Európai Néppárt elnöke az egyik náci főideológust (Carl Schmitt-szerk.) vonta párhuzamba a magyar miniszterelnökkel, és tíz éven át folyamatosan antiszemitázós, diktatúrázós, autoriterezős vádakkal kell nap mint nap szembesülnie Magyarországnak, elvárják, hogy ehhez „jó képet vágjanak". Amikor azonban - fűzte hozzá - ők szembesülnek egy kellemetlen nyilatkozattal, azt azonnal inzultusként kezelik és kivágják a hisztit.

Szijjártó Péter kifejtette:

érdemes lenne egyenlő mércével mérni, és ha a kölcsönös tisztelet kultúrájának visszahozatala a cél, érdemes lenne ezt a tiszteletet megadni Magyarországnak is, amelynek kormányzati berendezkedése az emberek döntésén alapul.

A külgazdasági és külügyminisztert a kárpátaljai magyar közösség ukrajnai helyzetéről is kérdezték.

Szijjártó Péter azt mondta,

Ez a viselkedés alkalmatlanná teszi Ukrajnát arra, hogy érdemleges előrehaladást érjen el az európai és az euroatlanti integrációs folyamatban.

Elfogadhatatlan, hogy az ukrán hatóságok elveszik a magyar közösség jogait

- fűzte hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő után Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke is felkerült az „Ukrajna ellenségeit" listázó Mirotvorec („Béketeremtő") szélsőségesen nacionalista szervezet honlapjára, a miniszter hangsúlyozta:

Szijjártó Péter emellett képmutatónak és felháborítónak nevezte, hogy

a nemzetközi szervezetek szemet hunynak afölött, ami napjainkban Ukrajnában a nemzeti közösségekkel, köztük a magyarokkal szemben történik.

Kitért arra, hogy uniós kollégáival egy-két órás határidővel dokumentumokat, kiáltványokat fogadnak el, ha több ezer kilométerre egy emberi jogi aktivistát inzultus ér, ám amikor közvetlenül az EU határánál történnek ilyen események, a nemzetközi szervezetek hallgatnak.

- jelentette ki a magyar diplomácia vezetője. Hozzátette: nyilvánítsanak szolidaritást, segítsenek, hogy ez a tarthatatlan helyzet véget érjen Ukrajnában, és majd akkor tárgyal Magyarország arról, milyen támogatást adjon az ukránoknak.