Megszületett az ítélet a történelmi jelentőségű Charlie Hebdo-perben

Vágólapra másolva!
Három hónapig tartó per- és tárgyalássorozat előzte meg az ítéletet, melynek értelmében a fő vádlottak évtizedekre rács mögé kerülnek – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Történelmi jelentőségű ítéletre számítottak, akik figyelemmel követték a precedensértékű pert, mely során a 2015 januárjában a Charlie Hebdo szatirikus francia hetilap szerkesztőségében elkövetett mészárlás

muszlim migráns hátterű elkövetőit segítő 14 gyanúsított bűnösségéről és büntetéséről döntött a bíróság.

Hatalmas érdeklődés övezte a három hónapig tartó per lezárását jelentő ítélethirdetést, Franciaországon kívülről is érkeztek újságírók.

A legszigorúbb büntetést a fő vádlott, a merényletek szervezéséért felelős, kurd migráns hátterű 34 éves Ali Riza Polat kapta.

Őt bűnösnek találták gyilkosságban való részvétel miatt,

a terrorista bűnszervezet vezetésének vádja alól azonban felmentették. Az ügyészség előzőleg életfogytiglani börtönbüntetést kért rá, ám a bíróság végül ennél enyhébb,

30 éves büntetést szabott ki, melynek a kétharmadát mindenképp le kell töltenie.

A 14 vádlott közül csak 11-en jelentek meg a tárgyaláson, a három hiányzó vádlott közül ketten, Mohamed és Mehdi Belhoucine feltehetően Szíriában, harc közben meghaltak, a párizsi kóser boltban tüzet nyitó, később lelőtt Amédy Coulibaly élettársa, a jelenleg is szökésben lévő Hayat Boumeddiene pedig – állítólag – a közel-keleti országban tartózkodik.

Hayat Boumeddiene, Amar Ramdan, Mohamed Belhoucine és Ali Riza Polat. Forrás: V4NA

Az algériai migráns hátterű nőt

bűnösnek mondta ki a bíróság terrorista bűnszövetségben elkövetett bűncselekmények, valamint terrorizmus finanszírozása miatt.

A fiatalasszony még a merényletsorozat előtt Spanyolországon keresztül Törökországba, onnan pedig Szíriába ment, ahol csatlakozott az Iszlám Államhoz, ott

a néhai férje által elkövetett terrorcselekményeknek köszönhetően különleges rangot és védelmet élvez mind a mai napig. Ám a francia bíróság a távollétében is elítélte, akárcsak Ali Riza Polat, ő is 30 évet kapott.

A terrortámadások egyik fő anyagi támogatója, az autókkal kétes üzletelésből pénzt szerző, algériai származású Amar Ramdani az ítélet szerint

tökéletesen tisztában volt Coulibaly tervével, ezért őt 20 év börtönbüntetésre ítélte a bíróság.

A Kouachi-fivérek fegyvereit szállító lille-i neonáci aktivista, fegyverkereskedő, Claude Hermant 8 évet kapott egyéb fegyverkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények miatt. A Charlie Hebdo szerkesztőségében elkövetett vérengzéssel kapcsolatban azonban nem lett bebizonyítva, hogy köze volt a merényletben használt fegyverekhez, ezért emiatt nem vonták felelősségre, a bíróság szerint ugyanis a Kouachi-fivérek fegyverei nem voltak nyomon követhetők.

A bíróság véleménye alapján a Szíriában feltehetően meghalt Mohamed Belhoucine jelentős pénzösszegekkel támogatta a párizsi kóser boltban lövöldöző, később lelőtt Amédy Coulibaly-t.

Bár a férfi állítólag már nincs életben, 22 évre ítélte a bíróság,

társát, a szintén halottként nyilvántartott Mehdi Belhoucine-t azonban még korábban, januárban elítélték terrorista bűnszövetségben való részvétel miatt, ezért ez alól a vád alól felmentést kapott.

Az ítélethirdetést követően a Charlie Hebdo ügyvédje, Richard Malka nyilatkozott a BFMTV hírtelevíziónak, a jogász elégedetten konstatálta, hogy a bíróság igazságot szolgáltatott.

A per fő vádlottja,

a 30 évre ítélt Ali Riza Polat ügyvédei azonban bejelentették, hogy fellebbezést nyújtanak be,

mert számukra érthetetlen, hogy védencük ugyanúgy 30 évet kapott, mint az egyik gyilkos terrorista, Amédy Coulibaly özvegye, Hayat Boumeddiene.