Az UEFA vizsgálatot indított egy meccsen elhangzott kifejezés miatt, csakhogy a vitatott szó az – elvileg – a faji megkülönböztetés ellen küzdő, a radikális baloldal Black Lives Matter (BLM) mozgalom nevében is szerepel, ez azonban látszólag senkit nem zavar. A V4NA nemzetközi hírügynökség megkereste a téma kapcsán az UEFA-t, ők azonban azt válaszolták, hogy folyamatban lévő eljárásokat nem kommentálnak.

Hatalmas, nemzetközi botrány kerekedett a december 8-án tartott Paris Saint-Germain–Istanbul Basaksehir labdarúgó-mérkőzésen történtek miatt. Mint az ismeretes, a meccset a 14. percben leállították, mert a negyedik bíró, a román nemzetiségű Sebastian Coltescu – állítólag – rasszista megjegyzéssel illette a török csapat pályaedzőjét, Pierre Webót.

Az UEFA logójaForrás: V4NA

Szerencsétlen hasonlóság, hogy Coltescu anyanyelvén szólalt meg, és a fekete, "negru" szót használta Webóra, ami félreérthető, hiszen a sértő "néger" kifejezést lehet belőle kihallani. A játékvezető mondta ugyan, hogy nem négernek nevezte a Webót, csupán a sötét bőrszínére utalt, a játékosok megsértődtek és bojkottálták a játékot, először az isztambuli, majd a párizsi csapat focistái is levonultak a pályáról, és a bíró leváltását követelték. A Bajnokok Ligájának történetében nem volt még példa arra, hogy mindkét csapat elhagyja a gyepet, a mérkőzést így másnap tartották meg, lecserélt játékvezetői gárdával, a találkozót végül a 37 éves holland bíró, Danny Makkelie vezette le.

Az isztambuli csapat csatára, a szenegáli származású Demba Ba kisebb szóváltásba keveredett a meccsen, ugyanis azt kifogásolta, hogy – szerinte – a fehéreket soha nem nevezik fehérnek, mindig csak a feketéket feketézik le.

Az esetet követően rengeteg kommentár érkezett, szakértők, újságírók és labdarúgók is megszólaltak, nagy visszhangot keltett például a PSG egykori játékosa, a 46 éves indomauritán származású Vikash Dhorasoo véleménye, aki szerint a fekete játékosok olyanok manapság a focipályán, mint amilyenek az őseik voltak annak idején a gazdáik ültetvényén, menekülnek.

Időközben előkerült egy felvétel, amelyen az hallható, amint a feketének nevezett színes bőrű játékos, Pierre Webo épp a később kritizált és rasszistának bélyegzett román játékvezetőt sértegeti, mondván, az ő országában cigánynak nevezik a románokat.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az elmúlt hónapokban több sportág képviselői is különösen érzékenyen reagáltak a rasszizmussal kapcsolatos eseményekre, különösen az Egyesült Államokban, ahol a radikális baloldali Black Lives Matter (BLM) mozgalommal összefüggésben augusztus végén a játékosok például három napig bojkottálták az NBA kosárlabda-mérkőzéseit, miután két rendőr hátba lőtte a 29 éves afroamerikai Jacob Blake-et. A tiltakozást a Milwaukee Bucks profi kosárlabdacsapat tagjai kezdeményezték, erről nyilatkoztak is, Black Lives Matter feliratú pólóban feszítve.

A botrányos PSG-meccset követően az UEFA is tettekre szánta el magát és vizsgálatot rendelt el, leszögezve, hogy nemet mondanak a rasszizmusra a labdarúgásban.

Ha a fekete szó rasszista, akkor rövidesen betiltják Amerikában a BLM-et, hiszen a B betű a Black-et jelenti. Vagyis a BLM egy rasszista szervezet.A V4NA levelet írt az UEFA-nak, hogy megtudja, ha a fekete szó rasszista, akkor szerintük a BLM is az?

Az UEFA a V4NA megkeresésére azt válaszolta, hogy nem kommentálnak folyamatban lévő fegyelmi vizsgálatokat.