A tömeges szűrések kezdete óta a legmagasabb napi esetszámot regisztrálták Nagy-Britanniában

koronavírus london
Karácsonyi fényfüzérrel díszített bezárt üzletek mellett sétálnak emberek a londoni Oxford Streeten 2020. december 21-én. Előző nap az eddigi legmagasabb járványkészültségi fokozatnál is szigorúbb korlátozások léptek életbe Londonban és Délkelet-Angliában, miután ezekben a térségekben a koronavírusnak egy új, a korábbi variánsoknál 70 százalékkal fertőzőbb törzse bukkant fel.
Vágólapra másolva!
A tömeges szűrések kezdete óta a legmagasabb napi koronavírus-fertőzési számot regisztrálták kedden Nagy-Britanniában.
Vágólapra másolva!

Az egészségügyi minisztérium kedd esti ismertetése szerint az elmúlt 24 órában 36 804 új fertőzést azonosítottak szűrővizsgálatokkal országszerte. Az adatsor szerint a kedden zárult egy hétben 222 199 koronavírus-fertőzést szűrtek ki tesztekkel.

Ez 84 323-mal, 61,2 százalékkal több az egy héttel korábbi azonos időszakban kimutatott új fertőződések számánál.

A brit kormány számítási módszertana szerint - amely a koronavírus-fertőzés megállapításától számított 28 napon belül bekövetkező haláleseteket veszi figyelembe -

az elmúlt 24 órában 691 páciens halt meg a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegségben.

Karácsonyi fényfüzérrel díszített bezárt üzletek mellett sétálnak emberek a londoni Oxford Streeten 2020. december 21-én. Előző nap az eddigi legmagasabb járványkészültségi fokozatnál is szigorúbb korlátozások léptek életbe Londonban és Délkelet-Angliában, miután ezekben a térségekben a koronavírusnak egy új, a korábbi variánsoknál 70 százalékkal fertőzőbb törzse bukkant fel Forrás: MTI/AP/Pool/Dominic Lipinski

A kedden zárult egy hétben 3400 halálos áldozata volt a nagy-britanniai koronavírus-járványnak.

Ez 526-tal, 18,3 százalékkal több, mint az egy héttel korábbi azonos időszakban.

A visszamenőleges számítások alapján áprilisban, a járvány tavaszi nagy-britanniai tetőzésének idején valószínűleg meghaladta a százezret a naponta bekövetkezett új koronavírus-fertőzések száma, de az akkor még igen szűkös, napi 15-20 ezer koronavírus-teszt elvégzésére elégséges tesztelési kapacitással ennek csak a töredékét, naponta néhány ezret lehetett kiszűrni.

A brit egészségügyi minisztérium kedd esti beszámolója szerint a legutóbbi 24 órában 423 675, április vége óta csaknem 48,5 millió koronavírus-szűrést végeztek országszerte, és

eddig 2,1 millió teszt eredménye lett pozitív.

Március eleje óta 68 304-en haltak meg Nagy-Britanniában Covid-19 betegségben.

Néptelen a londoni Regent Street 2020. december 21-én Forrás: MTI/AP/Pool/Dominic Lipinski

A brit kormány a múlt héten új koronavírus-variáns azonosítását jelentette be.

A vizsgálatok adatai szerint a Nagy-Britannián belül mindenekelőtt Londonban és Délkelet-Angliában terjedő változat fertőzőképessége akár 70 százalékkal is meghaladhatja a korábban azonosított típusokét.

A brit egészségügyi minisztérium keddi ismertetése nem részletezi, hogy a napi és a heti fertőzésszám emelkedésében mekkora szerepe lehetett az új koronavírus-változatnak.
Keddig ugyanakkor félszáznál is több ország jelentette be, hogy felfüggeszti a Nagy-Britanniából induló repülőjáratok fogadását, bár

az Európai Bizottság kedden a tilalom feloldását kérte az EU-tagországoktól.


A francia hatóságok ugyanakkor immár csaknem két napja a brit oldalról érkező teherforgalmat sem fogadják.

Sofőrök nélküli kamionokkal megrakott komp érkezik az angliai Doverből (b) az észak-franciaországi Calais kikötőjébe, egy másik pedig Doverbe indul 2020. december 22-én. A francia kormány december 20-án éjféltől 48 órára megtiltotta mindenkinek, a teherautóvezetőket is beleértve a beutazást a szigetországból. Forrás: MTI/AP/Michel Spingler

A francia intézkedés olyan járművekre vonatkozik, amelyekkel emberek - gépkocsivezetők, utazószemélyzet, utasok - is átkelnének Franciaországba. Az utazószemélyzet és utasok nélküli teherszerelvények - konténerek és vontató nélküli kamion-pótkocsik - átkelését a francia hatóságok továbbra is engedélyezik.

A zárlat miatt a délkelet-angliai Dover kompkikötőjéhez vezető autópályán, illetve az egyik közeli, használaton kívüli repülőtéren kialakított átmeneti parkolóban a Kent megyei tanács adatai szerint kedd estig 2852 kamion torlódott fel.

A közúti fuvarozók nagy-britanniai érdekképviseleti szervezeteinek beszámolói szerint a sofőrök nagy többsége nem jut rendszeres ellátáshoz, nem fér hozzá semmiféle higiénés létesítményhez és járművének vezetőfülkéjében alszik.

Veszteglésre kényszerülő kamionok Doverben 2020. december 22-én. A kikötő zárva tart, mert a Nagy-Britanniában felbukkant új koronavírus-változat gyors terjedése miatt a francia kormány december 20-án éjféltől 48 órára megtiltotta mindenkinek, a teherautóvezetőket is beleértve a beutazást a szigetországból. Forrás: MTI/AP/Kirsty Wigglesworth

Boris Johnson brit miniszterelnök már előző nap azt közölte, hogy felvette a kapcsolatot Emmanuel Macron francia elnökkel, akik a helyzet gyors megoldását ígérte.

Nem hivatalos értesülések szerint a francia fél koronavírus-gyorsteszt elvégzéséhez kötné a kamionosok beengedését, de kedd estig sem erről, sem bármilyen más megoldási javaslatról nem hangzott el bejelentés.

A Brit Kiskereskedelmi Szövetség (BRC) keddi közleménye szerint ha a torlódásban rekedt kamionok 24 órán belül nem tudnak ismét útnak indulni, és így nem tudják felvenni a Spanyolországból és Portugáliából importálandó élelmiszerszállítmányokat, karácsony után problémák támadhatnak a friss élelmiszerek nagy-britanniai kínálatában.