5,2-es erősségű földrengés rázta meg Horvátországot

Horvátország, földrengés, Sisak, 2020 december 28
Vágólapra másolva!
Újabb, 5,2-es erősségű földrengés rázta meg Horvátországot hétfőn kora reggel - közölte a helyi sajtó.
Vágólapra másolva!

A földrengés epicentruma 12 kilométerre volt Sziszektől (Sisak) és 51 kilométerre Zágrábtól, a rengés fészke pedig 5 kilométeres mélységben helyezkedett el.

A rengést egész Közép-Horvátországban érzékelte a lakosság.

Anyagi károkról a Sisaktól 14 kilométere délnyugatra elhelyezkedő Petrinja városából érkezett jelentés.

A nagyobb erősségű földmozgást több utórengés is kísérte, másfél óra belül egy 4,7-es és egy 4,1-es erősségű is.

Andrej Plenkovic kormányfő több miniszterével, valamint Zoran Milanovic államfővel együtt a helyszínre utazott.

Plenkovic a sajtónak nyilatkozova örömének adott hangot amiatt, hogy a földmozgásban nem sérült meg senki, és jelentősebb anyagi kár sem keletkezett.

- mondta, hozzátéve, hogy a kormány segíteni fog a károk helyreállításban.

Szakemberek arra figyelmeztettek, hogy több utórengésre is számítani kell.

Horvátország szeizmikus területen fekszik, a földrengések pedig nem jelezhetők előre, ezért meg kell tanulni együtt élni a kialakult helyzettel - hangsúlyozták.

A horvát fővárost és környékét legutóbb március 22-én rázta meg nagyobb földrengés. A fél óra különbséggel bekövetkezett 5,6-os, majd 5,1-es erősségű földmozgásban számos épület megrongálódott, és több ember megsérült.

Az akkori földmozgás Zágrábban és környékén 25 ezer épületben okozott kárt.

Zágráb, 2020. március 22. Forrás: AFP/2020 Anadolu Agency/Stipe Majic

A városmagban megrongálódott a főváros jelképének számító katedrális, a horvát parlament és a kormány épülete, valamint több templom és a kulturális örökséghez tartozó építmény.

Több kórházból is evakuálni kellett az embereket.

Zágráb, 2020. március 22. Forrás: AFP/Denis Lovrovic

Zágrábban a márciusi földrengés óta folyamatosak az utórengések.

A szakemberek mintegy kétezer utólökést jegyeztek fel,

amelyek negyede volt érezhető. Hatezer épület a mai napig nem biztonságos, köztük több óvoda, általános iskola, középiskola, egyetem, kulturális és tudományos intézet.