Egy szektának is tagja lehetett az újpesti késelő

Újpest, Kassai utca, rendőr késelés, rendőrök lelőttek egy embert
Csütörtök reggel Újpesten, a Kassai utca egyik társasházában többször megszúrták az egyik rendőrtisztet. A rendőrnő társa lelőtte a támadót.
Vágólapra másolva!
Annyira bódult lehetett az Újpesten késsel rendőrökre támadó férfi a drogtól, hogy egyszerűen azt hihette a saját lakásába próbál bejutni - állítják ismerősei. Valójában megpróbált betörni egy lakásba, majd szó nélkül megszúrt egy rendőrt.
Vágólapra másolva!

Délegyháza egyik pici, rendezett utcájában élt egy ideig az újpesti késelő az élettársával és a kisfiával - írja a Blikk. A cikk szerint mivel a férfi rendszeresen drogozott, ezért a nő egy idő után kiadta az útját, mert úgy érezte, hogy nemcsak rá, de a kisfiára is veszélyes. A férfi ezután költözött vissza az édesanyjához Újpestre.

Azt hihette, a saját ajtaján dörömböl

A lapnak a 35 éves férfi egyik korábbi szomszédja azt mondta, hogy M. Péter hol mosolygott, hol agresszív volt.

A drog mellett mostanában valami szektába is beállt, s mondogatta, hogy a Covid elől elviszi oda a gyereket - mondta a középkorú nő a lapnak.

A Blikk elérte a férfi egykori élettársát is, akivel három éve váltak külön. A nő azt mondta, nagyon megdöbbent volt élettársa tettén.

A cikk azt is megjegyzi, hogy az ismerősei azt sem tartják kizártnak, hogy a férfi szenteste napján már annyira elkábította magát, hogy egyszerűen nem talált haza, vagy azt hitte, a saját ajtajukon dörömböl. Funk Sándor addiktológus a lapnak úgy fogalmazott, kizártnak tartja, hogy önmagában a felzaklatott lelkiállapot ilyen kontroll nélküli bűncselekményre késztessen valakit.

Valóban vannak olyan szerek, amelyek kifejezett agresszivitást váltanak ki, őrjöngő gyilkossá változtatva azokat, akik a rabjaivá válnak – tette hozzá az addiktológus.

Bajonettel támadt a rendőrökre

December 24-én M. Péter dühöngeni kezdett egy újpesti társasházban, és megkísérelt betörni az egyik lakásba. A férfi rátámadt egy 25 centis bajonettel a kiérkező járőrökre, többször megszúrta a járőrpáros 26 éves férfi tagját. A támadót végül a 23 éves rendőrnő lőtte le.

Csütörtök reggel Újpesten, a Kassai utca egyik társasházában többször megszúrták az egyik rendőrtisztet. A rendőrnő társa lelőtte a támadót. Fotó: Koncz Márton - Origo

A Bors azt írja az esetről, hogy a konfliktus a toronyház 6. emeletén kezdődött, a megszúrt rendőrnek pedig még volt annyi lélekjelenléte, hogy gyalog leküzdje magát a földszintre, annak ellenére, hogy több sebéből is folyt a vér.