Több mint 30 métert zuhant egy férfi egy szakadékba, csoda, hogy túlélte - videó

Vágólapra másolva!
Óriási zuhanást élt túl egy túrázó az Egyesült Államokban találtható Utah államban. A férfi több mint 30 métert esett, egy sziklapárkány mentette meg az életét.
Vágólapra másolva!

Az NBC News azt írja, hogy a férfi Salt Lake Citytől északra túrázott az Ensign Peak közelében, amikor túlélt egy több mint 30 méteres zuhanást.

A férfi szerencséje az volt, hogy zuhanás közben meg tudott kapaszkodni egy sziklapárkányon, ahol öt órát várt a mentőcsapatok érkezésére.

A férfi nem tudta a hatóságokat értesíteni, ugyanis a mobilját elhagyta zuhanás közben.

Szerencséjére a kiáltását egy csoport hajléktalan meghallotta, akik értesítették a hatóságokat.

A 29 éves turista azért zuhant a mélybe, mert elvesztette egyensúlyát miután túl közel ment a szikla széléhez.

A férfinek a medencéje és a lába sérült meg komolyabban a zuhanás miatt.