Az indonéziai fegyveres erők parancsnoka, Hadi Tjahjanto azt mondta, a hadsereg hadihajókat és helikoptereket vezényelt a térségbe.
A területen most jók a látási viszonyok, ami segített a gép azonosításában.
A Sriwijawa légitársaság járata Jakartából a borneói Pontianakba indult. A gép a startot követően nem sokkal tűnt el az irányítók radarjáról.
Mint azt az Origo is megírta, a járatokat követő Flightradar24 nevű svéd internetes portál szerint
a gép az indulás után négy perccel hirtelen vesztett sebességéből és repülési magasságából.
A járat indulását korábban 30 perccel késleltették a térségbeli rossz időjárási körülmények miatt.
Két éven belül ez volt a második légi szerencsétlenség Indonéziában.
Az országban 2018 októberében 189 ember halt meg, amikor nem sokkal a felszállás után a tengerbe zuhant a Lion Air indonéz légitársaság Jakartából Bangka-szigetre tartó Boeing 737 MAX 8 típusú utasszállító gépe.
Az amerikai igazságügyi minisztérium csütörtökön közölte, hogy a Boeing beleegyezett abba, hogy több mint 2,5 milliárd dollárt fizet a géptípussal kapcsolatban felmerült bűnügyi vádak rendezése érdekében, miután 2019-ben egy másik, hasonló típusú utasszállító is lezuhant Etiópiában.
A két balesetben 346 ember halt meg. Mindkét eset nem sokkal a felszállás után történt, a vizsgálatok kiderítették, hogy a MAX új fejlesztésű átesésvédelmi rendszere
műszaki hiba és tervezési hiányosságok miatt úgy érzékelte, a repülőgép átesett, ezért lefelé nyomta a gép orrát.
Ebből a helyzetből a pilóták már nem tudták kihozni a gépet, és lezuhantak.
Későbbi vizsgálatok azt is kiderítették, hogy a Boeing elhallgatta ezt a rendszert a hatóság és a pilóták elől, a hanyag tervezés és a nem megfelelő engedélyeztetés miatt.
A Sriwijaya Air járata nem MAX modell volt, hanem egy régebbi Boeing 737-500-as típus.