Újabb botrány Szlovákiában: a kormányfő szerint 1 millió használhatatlan, ócska gyorstesztet szereztek be

antigén gyorsteszt
A szlovák kormányfő által "rossz minőségűnek" nevezett antigén gyorstesztekből már legalább negyedmilliót felhasználtak (illusztráció).
Vágólapra másolva!
A jogtalanul, soron kívül beoltott sportolók után újabb botrány robbant ki Szlovákiában. Igor Matovic kormányfő egy hétvégi rádióinterjúban kijelentette, hogy tavaly októberben a gazdasági miniszter 1 millió használhatatlan, ócska antigéntesztet szerzett be, amelyek egy részét már felhasználták az előző tömeges teszteléseknél, és amelyekkel ő maga a kutyáját sem tesztelné le. Az ügy kapcsán azonnali vizsgálatot rendelt el a szlovák országos főügyész - számolt be a részletekről a Paraméter.sk felvidéki hírportál.
Vágólapra másolva!

Ahogy írták, a RapiGen nevű antigénteszteket az Állami Tartalékalap vásárolta 2020 októberében, összesen egymillió darabot 3,9 millió euróért (1 milliárd 400 millió forint).

Jana Tökölyová, a Szlovák Legfőbb Ügyészség szóvivője kedden bejelentette, hogy

Maros Zilinka nemrég kinevezett főügyész elrendelte a vitatott antigéntesztek beszerzésének kivizsgálását.

A szlovák kormányfő által "rossz minőségűnek" nevezett antigén gyorstesztekből már legalább negyedmilliót felhasználtak (illusztráció) Forrás: Cryptographer/Shutterstock.com

- nyilatkozta a szóvivő annak kapcsán, hogy mi alapján indított vizsgálatot a főügyész.

Igor Matovic szlovák miniszterelnök egy hétvégi rádióinterjúban az egyik koalíciós párt által delegált gazdasági minisztert okolja a történtekért. Forrás: AFP/Yves Herman

A miniszterelnök a gazdasági minisztert, Richard Sulíkot vádolja, amiért kevés a teszt az országban, és hétfőn közölte, hogy szeretné megvonni tőle a tesztek beszerzésének feladatkörét, és azt átruházni egy másik kormánytagra.

- nyilatkozta Igor Matovic.

A gazdasági miniszter a szóvivője útján hárította el a felelőséget

A gazdaságügyi minisztérium szóvivője, Katarína Matejková kedden közölte, 2020 októberében egy

olyan bizottság döntött az antigéntesztek megvásárlásáról, amelyben többségben voltak az egészségügyi minisztérium, valamint az Állami Gyógyszer-ellenőrzési Hivatal képviselői, a kilencből konkrétan öten.

A szóvivő hozzátette, hogy az összes képviselő írásos beleegyezését adta a RapiGen-tesztek megvásárlásához.

- mondta Matejková.

Beoltanak egy egészségügyi dolgozót a nyitrai kórházban 2020.12.27-én. Szlovákiában a nyitrai járás az egyik legfertőzöttebb régió. A múlt hétvégén Nyitrán és Kassán ismét tömegesen tesztelték a lakosságot Forrás: AFP/Vladimir Simicek

- jegyezte meg közösségi oldalán Richárd Sulík, akinek köztudottan már hónapokkal ezelőtt megromlott a kapcsolata a szlovák miniszterelnökkel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!