A két gyanúsított a gyerek anyja, és egy nő, aki az ördögűzést végrehajtotta. Hétfőn állnak bíróság elé.
A rendőrség szóvivője szerint az anya azt hitte, a kislányát megszállta egy démon, ezért elvitte az ördögűző otthonába, hogy kiűzhessék belőle a gonosz szellemet.
Az ördögűző nő először olajat öntött a lányra, majd egy pálcával ütni kezdte az arcát. Addig verte, míg a kislány elájult.
A gyereket kórházba vitték, de az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.
A rendőrség nyomoz az ügyben, és vizsgálják, a nő máson is végrehajtott-e hasonló erőszakos cselekményt – írja az ABC News.
A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy legyenek óvatosak az ilyen szolgáltatásokkal, mivel nem a kislány volt az első, aki meghalt egy ilyen rituálé közben.