A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes kiadásában megjelent cikk szerint a Hongkongi Egyetem szerdán előállított négy hallgatója között volt a diákszövetség elnöke és tanácstestületi elnöke.
A lap felidézte: a 18 és 20 év közötti hallgatók a múlt hónapban több mint harminc másik diákkal együtt részt vettek egy ülésen, amelyen megszavazták a vitatott előterjesztését.
A javaslat szerint a hallgatói szakszervezet tagjai meggyászolják azt a férfit, aki július elején késsel súlyosan megsebesített egy hongkongi rendőrt, majd öngyilkos lett.
A szavazás értelmében a diákszövetség tagjai továbbá értékelik a támadó által meghozott áldozatot.
Az SCMP azt írta, a hongkongi rendőrség közlése szerint a július 7-én zajló ülésről készült biztonsági felvételeken, valamint a hallgatói szakszervezettől lefoglalt videófelvételen is látható, hogy a négy őrizetbe vett hallgató felszólalt, és
méltatta a támadót, akit mártírnak neveztek, és bátornak írtak le.
A rendőrség továbbá azt is megállapította, hogy az ülés mindent részvevője a javaslat megvitatása előtt csenddel tisztelgett a támadó emlékének. A rendőrség közölte: az interneten élőben közvetített ülésen elhangzott politikai beszédek, valamint a szavazás eredményeinek megosztása a közösségi oldalakon
eleget tett azoknak a feltételeknek, amelyek alapján terrorizmus támogatásának megalapozott gyanúja merüljön fel.
A rendőrség az ülésen részt vevő többi diákot is kihallgatja majd a szavazásról, amelyen harmincan támogatták a javaslatot, ketten pedig tartózkodtak.
A nemzetbiztonsági törvény vonatkozó cikkelye alapján
a terrorizmus miatt elítélt vádlottak öt és tíz év közötti szabadságvesztéssel sújthatók.
A hallgatói szakszervezet tagjai már a szavazás napját követően visszavonták az előterjesztést, miután annak hírére dühösen reagált a hongkongi közvélemény. A bírálatok kereszttüzében a szakszervezet szerdán
őrizetbe vett elnöke maga is "rendkívül nem helyénvalónak" nevezte a javaslatot, míg a szövetség egyes vezetői elnézést kértek és lemondtak tisztségeikről.
A Hongkongi Egyetem minden kapcsolatot megszakított a szakszervezettel, az ügy érintettjeit pedig kitiltotta a kampuszról, továbbá eltiltotta az egyetem szolgáltatásainak igénybevételétől.