Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Ez a választás mindenképp korszakhatár Németország történelmében. 16 év után véget ér ugyanis a Merkel-éra, amely stabilitást és magabiztosságot - az utóbbi időben csökkenő, mostanra pedig szinte elfogyó stabilitást és magabiztosságot - jelentett a német konzervatív tábornak.
A CDU-val megkérdőjelezhetetlen stratégiai partnerként együttműködő Keresztényszociális Unió (CSU) háza táján a hangulatot sokkal inkább az apátia és a tehetetlen várakozás jellemzi. A helyzet jelentősen eltér az itt megszokottól: ezúttal nem győzelmi eséllyel vágnak neki az utolsó néhány napnak, vagy azzal a biztos tudattal, hogy legfeljebb a kormánykoalíción belüli erőegyensúly változik.
A konzervatív szavazók most attól rettegnek, hogy a vasárnapi választáson olyan helyzet áll elő, amelynek eredményeképpen egy nagyon erős balos fordulat következik Németországban.
Bár még tart a kampány, és a hivatalos eseményeken erős az összetartás, a program és a jelöltek támogatása, a háttérben a konzervatívok már azon gondolkodnak, milyen hibák vezethettek idáig. A koronavírus-járvány egyértelműen nehezített terepet jelent egy politikai kampány tervezése szempontjából, és a CDU/CSU-t az sem segítette, hogy a kancellárjelöltjüket közel egy évvel a szociáldemokraták listavezetőjének megnevezése után sikerült csak nagy nehézségek árán megjelölniük.
Az uniópártok közös jelöltje az az Armin Laschet lett, akit konzervatív körökben leginkább gyenge jelöltnek, zárt ajtós tárgyalások termékének tartanak.
Laschetet erősen és a szociáldemokrata jelölthöz képest igazságtalanul érintették a különböző botrányok,
amelynek eredményeképpen minden alkalmasságával kapcsolatban felmerült kétely szinte ráégett a Merkel utódjának szánt politikusra. Nem úgy a már teflonemberként emlegetett szocdem Olaf Scholzra, aki pénzügyi botrányokat is megúszott, semmi rá nem égett, s így vezeti a népszerűségi listát a kancellárjelöltek versenyében. A választási plakátokon pedig már csak így szerepel: „Kancellár Németországért".
Bár a közvélemény-kutatókat szinte lehetetlen helyzetbe hozza a járványhelyzet, amikor azt is nehéz megmondani, hogy mennyien mennek majd el szavazni, nem hogy kire, a jelenlegi várakozások a szociáldemokratákat hozzák az élen. Az elégedettség azonban náluk sem lehet teljes, hiszen az ő támogatottságuk sem elegendő ahhoz, hogy önmagukban vagy egyetlen koalíciós partnerrel közösen kormányozzanak.
Münchenben most leginkább egy balos horrorkoalíciótól rettegnek, amelynek az élén az az Olaf Scholz áll, aki a kormányba beemelheti maga mellé a zöldeket és a kommunista utódpárt Die Linkét is.
A német konzervatívok szerint a zöldek már önmagukban veszélyesek, sokkal szélsőségesebbnek tartják őket, mint az osztrák kormánykoalícióban ülő zöldpártot, ráadásul a választási programjuk kifejezetten balos. A kommunista utódpárt Die Linke kormányba kerülése pedig egy olyan szélsőség felé való nyitást jelentene, amely eddig lényegében elképzelhetetlen volt.
Az egész helyzet a német politika elmúlt években mutatott erős balra tolódásának eredménye és terméke, némi zöld mázzal leöntve.
Az AfD-t leszámítva az összes jobboldali erő a centrum irányába húzott, Merkel CDU-ja már-már át is lépte a képzeletbeli határt, és a baloldalra pozícionálta magát. Nem úgy a baloldali pártok, amelyek nem igazán indultak a jobboldali szavazók felé, viszont segítette őket a német média balliberális túlsúlya, amely a választókat is erősen befolyásolja. Mindemellett egy fontos trend látható minden pártnál: a zöldülés, amely egyrészről szinte minden párt programjának alapvető eleme és a német választási kampány egyik fő rendezőelve lett.
Ebben a helyzetben várja Németország a vasárnapi országos választásokat, a konzervatívok pedig egyre elkeseredettebben reménykednek valamilyen politikai csodában.
A szerző Németország-szakértő, a Batthyány Lajos Alapítvány szakmai programvezetője.
