Frontális karambol újév napján: hét gyerek és két felnőtt halt meg az Egyesült Államokban

Kalifornia, halálos baleset
Vágólapra másolva!
Borzalmas baleset történt újév napján az egyesült államokbeli Kaliforniában: egy frontális ütközésben hét gyerek és két felnőtt halt meg. A rendőrség vizsgálja az esetet és a lakosság segítségét kéri annak megállapítására, hogy mi vezethetett egy ilyen balesethez. 
Vágólapra másolva!

A kaliforniai közlekedésrendészet beszámolója szerint a baleset Avenal és Coalinga között a 33-as úton történt. A 6 és 15 év közötti, két családhoz köthető gyerekek egy Ford F-150-esben utaztak, amikor este nyolc körül karamboloztak egy Dodge Journey-vel.

A Dodge vezetője, egy 28 éves férfi déli irányban haladt az úton, amikor eddig ismeretlen okból letért az út barázdált részére, mely jelzi az útpadkát, majd korrigálás közben áttért a másik sávba, és ekkor ütközött neki a Fordnak, melyet egy nő vezetett - írja az ABC News.

A Ford kigyulladt az ütközés után, a Dodge pedig az autópálya mindkét sávját elfoglalva állt meg.

Amikor a tüzet eloltották, csak akkor látták, hogy

a Fordban nyolcan utaztak, heten közülük fiatalkorúaknak néztek ki

- mondta Kevin Clays, az autópálya-rendőrség vezetője. A halottkémmel az áldozatok azonosításán dolgoznak - tette hozzá.

Forrás: Twitter

Még nem lehet tudni, hogy drog vagy alkohol befolyásolta-e a balesetet, a toxikológiai vizsgálatok folyamatban vannak. A hatóságok azt is vizsgálják, hogy milyen gyorsan mehetett a két jármű az ütközés időpontjában. Időjárás, illetve egyéb útviszonyok nem tűnnek tényezőnek a hatóságok szerint.

Kevin Clays szerint az út jól karbantartott, és meglehetősen egyenes ezen a szakaszon, nem is szokott sok baleset történni.