Újabb botrányt okozott Amerikában a megválasztott demokrata elnök, Joe Biden elnöksége. A gyanús elnökválasztás miatt nagyon sokan elégedetlenek és kétségbe vonják a kétes levélszavazatok miatt annak végeredményét. Szerdán Donald Trumpot támogató tüntetők rohamozták meg és foglalták el több órára az amerikai Capitolium épületét, ahol éppen a közel teljes kongresszus és az ország alelnöke ülésezett, hogy a választási eredmény véglegesítéséről döntsenek. Az ostromban négyen haltak meg, és a rendszer számos hibájára fény derült. Azt továbbra sem lehet tudni, hogy miért nem volt megfelelő rendőri készültség a helyszínen, főleg annak fényében, hogy már hetek óta tervezték a különböző közösségi oldalakon a megmozdulásokat. Donald Trump az első pillanattól kezdve elítélt minden erőszakos megmozdulást.

A magyar idő szerint szerda esti és csütörtök hajnali washingtoni események, a tömegtüntetés és az amerikai Capitoliumba való erőszakos betörés teljesen váratlanul érte a hatóságokat. Ez azért is meglepő, mivel Donald Trump támogatói már hetek óta feltüzelt hangulatban írnak az interneten azzal kapcsolatban, hogy választási csalás történt, emellett pedig számos alkalommal kitárgyalták az esetleges erőszak alkalmazását.

A Donald Trumpot támogató "Stop the Steal" mozgalom egyik vezetője december 23-án osztott meg egy bejegyzést, amelyben felvetette a Capitolium január hatodikai elfoglalásának ötletét is. A terv a Wild Protest, vagyis az őrületes tüntetés nevet kapta Donald Trump, az Egyesült Államok elnökének egy korábbi Twitter-bejegyzése után, amelyben arra szólította fel követőit, hogy az amerikai elnöki választások végeredménye miatt kialakult gyászukat vigyék az utcára. Tiszta őrület lesz, írta akkor az elnök.

Donald Trump republikánus párti amerikai elnök támogatóinak egy csoportja a rendőrkordont áttörve megpróbál behatolni az amerikai törvényhozás washingtoni épületébe, a Capitoliumba.Forrás: MTI/AP/John Minchillo

Ali Alexander, a mozgalom alapítója arra készült, hogy a Capitolium elfoglalása többnapos esemény lesz, ezért arra kérte a csatlakozókat, hogy hozzanak magukkal sátrakat és hálózsákokat. Alexander mindemellett erőszakra is bátorította az érdeklődőket. Arra viszont minden bizonnyal ő sem számított, hogy a Capitolium erőszakkal való átvétele gyakorlatilag semmilyen akadályba nem ütközik, hiszen eddig tisztázatlan okok miatt alig volt rendőri készültség a helyszínen.

Ráadásul mindez egy olyan napon történt, amikor az 535 fős amerikai kongresszus majdnem minden tagja mellett az ország alelnöke, Mike Pence is a helyszínre érkezett. Az is tisztán látszott, hogy a helyszínen lévő rendvédelmi erők nem voltak kiképezve egy hasonló esemény kezelésére, és a felszerelésük sem volt meg a tömeg megállítására, így a soraikon könnyedén áttörtek Donald Trump támogatói.

A Fox News felvételein a támadás pillanatában az látszott, hogy a helyszínen lévő rendőrök paprikaspray segítségével próbálták megállítani a feldühödött tömeget, akik szétbontották a kordonokat, majd kisebb dulakodás alakult ki a rendvédelmi erők és a tüntetők között, de az előbbiek gyakorlatilag feladták az épület védelmét, és látszólag inkább félreálltak. Amerikai lapinformációk szerint néhány rendőr még fotókat is készített a tüntetőkkel. Többen felmásztak a Capitolium előtt elhelyezkedő egyik falon is, hogy feljussanak az épülethez, mások ablakokat törtek be, és azokon másztak be.

Az épület előtt pedig megtámadták a helyszínről tudósító mainstream média stábját, felszerelésüket pedig tönkretették. Az Origo is beszámolt arról, hogy bár a novemberi elnökválasztás után folyamatosan kerültek elő bizonyítékok azzal kapcsolatban, hogy a demokratáknak kedvezve csalhattak a választáson, a mainstreamhez tartozó médiumok erről nem számoltak be.

Eközben a képviselők egy része az erre kijelölt helyre menekült, mások pedig az üléstermekben és az irodákban kerestek menedéket. A Capitolium megrohamozása előtti pillanatokban Mitch McConnell, az amerikai szenátus többségben lévő republikánus frakciójának vezetője éppen arról beszélt, hogy amennyiben a kongresszus felülírja a választások eredményét, az örök sebet okoz az Egyesült Államokban.

Donald Trump végig azt kérte a tüntetőktől, hogy ne legyenek erőszakosak, legyen békés a demonstráció, a kijárási tilalom előtt pedig arra kérte őket, hogy menjenek haza. A Twitterre töltött fel egy videót, amelyben felhívta a figyelmet, hogy pártja nem az erőszakot képviseli, ugyanakkor megérti a fájdalmat, amit a csalódott szavazók éreznek a választással kapcsolatban. A Twitter és a Facebook azonban cenzúrázta Donald Trump békéltető videóját.

A Pro Publica lapnak nyilatkozó Larry Schaefer, aki 34 évig szolgált a Capitolium rendőrségi szervénél, a Capitol Police-nál, elmondta, hogy egyáltalán nem érti volt kollégái miért nem álltak készen az előzmények fényében egy hasonló eseményre, hiszen eddig mindig felkészülten várták a tüntetéseket. Hozzátette, hogy a tüntetés megtervezett volt, és erősen gyanítható volt, hogy erőszakba torkollik. Még komolyabb készültségnek kellett volna lennie annak fényében, hogy az FBI egy nappal korábban egy üzenetre bukkant, amelyben egy ismeretlen repülőgépeltérítéssel fenyegetett, pontosabban azzal, hogy a légi irányításon keresztül belerepít egy utasszállítót a Capitoliumba.

Nemcsak a közösségi oldalakon kinyilvánított fenyegetéseket és a terrorveszélyt kellett volna komolyan venni a hatóságoknak, hanem a MyMilitia nevű szélsőséges oldalon december 12-én közzétett írást is, amely erőszakra buzdította az olvasókat abban az esetben, ha Joe Biden győzelmét hivatalosan is elfogadják. Egy másik posztíró forradalmat és háborút emlegetett, mások pedig alkotmányos jogukra hivatkozva emlegettek erőszakot a köztársaság megmentése érdekében.

Nem sokkal azt követően, hogy a tüntetők bejutottak az épületbe, lövések dördültek el. Mint később kiderült, a 35 éves Ashli Babbittot lőtték meg, aki később a kórházban belehalt a sérüléseibe. Babbitt az amerikai légierőnél szolgált korábban.

Babbitt a lövés pillanatában éppen egy betört ablakon próbált bemászni. Rajta kívül további három ember halt meg az ostromban. Babbitt családja szerint elhivatott Trump-támogató volt, általában viszont férjével járt a tüntetésekre, ők sem értik, hogy a nő most miért nélküle ment el. Babbitt miután leszerelt, egy bolt igazgatójaként dolgozott, a céget férjével közösen irányították.

A kongresszus végül magyar idő szerint csütörtök délelőtt véglegesítette a demokrata párt megválasztott elnökének, Joe Bidennek a győzelmét. A tavalyi elnökválasztás, majd Biden elnöksége előtte nem látott botrányt okozott az Egyesült Államokban. Már a szavazatok számlálásakor előkerültek gyanús levélszavazatok, később pedig sorra jelentek meg a videók és fotók, amelyek választási csalásra utalnak. Donald Trump ma közölte, hogy biztosítani fogja január 20-án a hatalomátadást, ugyanakkor megismételte, hogy a választás eredményével továbbra sem ért egyet, és a tények is őt erősítik.