Hatalmas oltóközpont lesz a kaliforniai Disneylandben

Disneyland
Július 11-től nyitnak ki újra a Disney tematikus parkjai
Vágólapra másolva!
A kaliforniai Disneyland Resort lesz az új koronavírus elleni oltások beadásának első nagy központja Orange megyében - jelentette be a hatóság hétfőn. A tervek szerint a hét második felében kezdődhet az oltás.
Vágólapra másolva!

A vidámparkban, a világ legboldogabb helyén kialakított központ naponta helyi lakosok ezreit tudja majd ellátni védőoltással, további négy hasonlót terveznek még a régióban - idézte a közleményt a Variety.com.

- írta a közleményben Andrew Do, a megye vezetője.

A kialakított központ naponta helyi lakosok ezreit tudja majd ellátni védőoltással Forrás: Sam Chen/Pixabay

Kaliforniában a fertőzöttek száma magasra szökött az utóbbi időben, összesen több mint kétmillióan kapták már el a vírust. A Disneyland a világjárvány miatt március óta zárva tart, a Downtown Disney elnevezésű sétáló- és bevásárlóutca - az állami előírások figyelembevételével - már látogatható, de éttermeibe nem lehet beülni, és üzletei sem nyitottak ki mind.