Két gorilla is megfertőződött a koronavírussal a San Diegó-i állatkertben

hegyi gorilla
Vágólapra másolva!
Kimutatták két gorilla szervezetében a koronavírust a San Diegó-i állatkertben, miután a majmoknál a fertőzésre jellemző tüneteket vettek észre - közölte Gavin Newsom, Kalifornia kormányzója hétfőn. Ez lehet az első ismert esete a vírus átterjedésének majmokra.
Vágólapra másolva!

Newsom szerint még vizsgálják a gorillák fertőzésének eredetét, vagyis azt, hogy más állatoktól, vagy embertől kaphatták-e el a vírust. Az egyébként december óta zárva tartó állatkert ugyanakkor honlapján közölte, hogy feltételezéseik szerint

egy tünetmentes dolgozó adhatta tovább a vírust,

dacára a bevezetett járványügyi óvintézkedéseknek.

Az állatkerti hatóságok azt követően vettek mintákat a majmok ürülékéből, hogy két gorilla köhögni kezdett a múlt héten. A pozitív teszteredményeket hétfőn erősítette meg az amerikai földművelésügyi minisztérium országos állatorvosi szolgálatának laboratóriuma.

Illusztráció Forrás: Onyx9/Shutterstock

Köhögnek, de jól vannak

Lisa Peterson, az állatkert igazgatója szerint a fertőzött állatok a köhögés és némi vérbőség ellenére jól vannak. Hozzátette: a gorillákat elkülönítették, és reménykednek mielőbbi gyógyulásukban.

A koronavírust eddig több - fogságban tartott - vadállat szervezetében is kimutatták, így például a bronxi állatkert több oroszlánjánál és tigrisénél, valamint a barcelonai állatkert négy oroszlánjánál is. Vírussal fertőzött kutyák és macskák esetei is ismertek.