Koronavírusban meghalt a vírustagadó egykori román miniszter

Koronavírusban meghalt a vírustagadó egykori román miniszter.
Koronavírusban meghalt a vírustagadó egykori román miniszter.
Vágólapra másolva!
Meghalt kedden Bogdan Stanoevici román színész. A Hotnews román hírportál szerint a 62 éves művész, aki a Ponta-kormány egykori minisztere és a Metropolitan Cirkusz igazgatója is volt, a fővárosi Szent Pantelimon kórházban halt bele a koronavírus okozta szövődményekbe. Mint írták, Steanovici tavaly Bukarestben részt vett egy védőmaszkellenes tüntetésen is. Az MTI közölte, hogy kedden 61 éves korában meghalt Florentin Crihalmeanu, Kolozsvár-Szamosújvár görögkatolikus püspöke is, aki január elején fertőződött meg az új típusú koronavírussal, de nem ment kórházba.
Vágólapra másolva!

Bogdan Stanoevici román színészt még novemberben diagnosztizálták koronavírussal, aminek következtében a kórház intenzív osztályán kezelték.

Stanoevici egyike volt azoknak a közszereplőknek, akik élesen kritizálták a hatóságok járvánnyal kapcsolatos döntéseit és intézkedéseit, többek között a kötelező maszkviselést is ellenezte.

Tavaly azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy védőmaszkellenes tüntetésen vett részt Bukarestben.

Koronavírusban meghalt a vírustagadó egykori román miniszter. Forrás: Facebook/Bogdan Stanoevici

A színész, aki 2014-ben a román diaszpórával való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter volt, tavaly márciusban, a koronavírus-járvány első hullámának idején egy sajtótájékoztatón kifejtette, hogy ő nem hajlandó maszkot viselni, mivel szerinte az egészségtelen. Úgy vélte, nem szeg törvényt azzal, hogy elutasítja a maszkviselést.

- nyilatkozta tavasszal Stanoevici.

Kolozsvár-Szamosújvár román görögkatolikus püspöke is belehalt a koronavírusba

A helyi görögkatolikus egyház közlés szerint

a püspök állapota javult az elmúlt napokban, de kedden hirtelen ismét rosszul lett, egyre nehezebben lélegzett, a riasztott mentősök pedig már nem tudták újraéleszteni.

Crihalmeanu 1997-től 2002-ig kolozsvári-szamosújvári segédpüspök volt, 2002-ben nevezték ki püspöknek.

Romániában az ortodox egyház vezetői bejelentették a héten, hogy ők is részt vesznek a koronavírus elleni oltásról szóló országos tájékoztatási kampányban.

Az ortodox egyház egyes vezetői hónapokon át fenntartásokkal kezelték a védekezési intézkedéseket és az oltást.

Az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői a Maszol.ro erdélyi hírportál megkeresésére szintén

egységesen az oltás mellett foglaltak állást.


Tavaly decemberben egyébként készültek Romániában olyan felmérések, amelyek szerint

a román lakosságnak csak a 30 százaléka oltatná be magát, ha lehetősége lenne rá.