Kisebbségbe került a baloldali olasz kormány a parlamentben

Vágólapra másolva!
Matteo Renzi, az Élő Olaszország párt vezetője szerdán bejelentette, hogy pártjának miniszterei kilépnek Giuseppe Conte kormányából, amely így elveszíti parlamenti többségét.
Vágólapra másolva!

Conte több út között választhat: vagy benyújtja lemondását és újabb kormányalakítási mandátumot kér az államfőtől, vagy a gazdasági helyreállítási program parlamenti szavazásán kér bizalmat.

Renzi miniszterei előzőleg tartózkodtak a koronavírus-járvány utáni gazdasági program forrásainak felhasználásáról tartott éjszakai kormányülésen.

A kormányban Renzinek két minisztere volt eddig, Elena Bonetti a családügyi és Teresa Bellanova a mezőgazdasági tárca élén, valamint egy külügyi államtitkár.

Matteo Renzi szerda délutáni sajtótájékoztatóján azt kifogásolta konkrétan, hogy a Conte-kormány nem tartja be a demokratikus szabályokat, és szerinte már két hónapja kormányválság van.

Bejelentése előtt Giuseppe Conte még azt mondta, hogy "az utolsó pillanatig dolgozni fog" a kormánykoalíció fenntartásán. Conténak a szenátusban volt szüksége Renzi pártjának támogatására. Az alsóházi képviselők között elegendő szavazatra számíthat.

Conténak mintegy tizenöt voksra van szüksége többségének fenntartására, amelyet kormányon és ellenzéken kívüli parlamenti mikropártok biztosíthatnak számára. A kormányfő hetek óta dolgozik azon, hogy az Élő Olaszország szenátorait más pártok tagjainak szavazataival helyettesítse.

A sajtókonferencia alatt a parlament bejáratához folyamatosan érkeztek a jobbközép koalíció vezetői, Matteo Salvini, a Liga elnöke, Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek elnöke, Antonio Tajani, a Hajrá Olaszország alelnöke, akik Renzi nyilatkozatával egy időben üléseztek. A Magyar Nemzetnek úgy nyilatkoztak, hogy amennyiben kormányalakítási lehetőségük lesz, készen állnak arra, hogy átvegyék az ország vezetését.

A baloldali kormánykoalíció részét képező Élő Olaszország elnöke, Matteo Renzi már hetek óta feltételekhez kötötte együttműködési hajlandóságát. A járvány utáni helyreállítási alap felhasználását megvitató kedd esti kormányülésen távol maradtak a Renzi vezette Élő Olaszország miniszterei, Teresa Bellanova agrárminiszter, illetve Elena Bonetti családügyi miniszter. Távolmaradásukat azzal indokolták, hogy az Európai Stabilitási Mechanizmus felhasználása hiányzott az ország újraindítására vonatkozó gazdasági programból, amelyet egy nappal korábban juttatott Roberto Gualtieri pénzügyminiszter a kormánytagokhoz. Az éjszakai kormányülésen bár a két miniszter asszony nélkül, de megszavazták a 209 milliárd euró értékű helyreállítási alapra vonatkozó tervet.

A kora délutáni órákban Giuseppe Conte miniszterelnök látogatást tett Sergio Mattarella államfőnél, a Quirinale-palotában, hogy beszámoljon az előző esti kormányülés kimeneteléről. Mattarella fegyelemre hívta fel a politikai főszereplők figyelmét, a konfliktusok mielőbbi lezárást sürgette, hangsúlyozva, hogy az országnak biztonságra van szüksége - írja a Magyar Nemzet.