Visszahívnak egy halálos amerikai kutyaeledelt

Vágólapra másolva!
Az indianai székhelyű Midwestern Pet Foods vállalat visszahívja az összes Sportmix márkájú termékét, miután 70 kutya elpusztult, 80 pedig megbetegedett. A kutyaeledeleket bevizsgálták, és kiderült, egy, a kukoricán és más gabonaféléken megtelepedő penész mérgezte meg a tápokat.
Vágólapra másolva!

A BBC azt írja, hogy az amerikai élelmiszer- és gyógyszerügyi hatásághoz január 11-én érkeztek tömeges bejelentések elhullott állatokról, holott

egyes Sportmix termékeket már korábban, decemberben visszavontak a boltok polcairól.

Akkor - ahogy most is - magas aflatoxinszintet mutattak ki a tápokban.

Mivel a hatóság további bejelentéseket kapott elhullott kutyákról, ezen a héten további termékeket hívtak vissza.

Figyelmezették ugyanakkor a vásárlókat, hogy

nézzék át az otthoni készleteiket, és figyelmesen olvassák a termékismertetőket, ha webshopból rendelnek.

Az aflatoxin-mérgezés tünetei közé tartozik a hányás, az étvágycsökkenés és a lassú mozgás.

A cég közleményben úgy reagált, hogy teljes mértékben együttműködnek a hatósággal, és belső vizsgálatot is indítanak a mérgezéses esetek miatt. Hozzátették ugyanakkor, hogy hasonlóra még sosem volt példa a vállalat történetében.