Dániában is megjelent az új koronavírus sokkal fertőzőbb, dél-afrikai változata, ráadásul emelkedik az Egyesült Királyságból származó, különösen gyorsan terjedő mutáció által okozott fertőzések száma.

Dánia egészségügyi hatóságai szombaton közölték, hogy megtalálták az első embert, akit a vírus dél-afrikai mutánsa fertőzött meg. Az illető előzőleg Dubajban járt.

Dániában szerdán három héttel meghosszabbították a szigorú járványellenes szabályokat azzal a céllal, hogy fékezzék a mutálódott brit vírus terjedését Nagy-Britanniából. A hatóságok várakozásai szerint február közepére a B117 jelű brit vírusmutáció lesz a domináns kórokozó. 

Dánia a koronavírus-mutációk kiszűrésében éllovassá vált, mivel a legtöbb pozitív tesztet genomszekvenálási elemzésnek veti alá. 

November közepe és január 10. között 256 dán fertőzött meg a brit vírusváltozattal, ez a szám az ebben az időszakban genetikailag elemzett pozitív tesztek 1,3 százalékának felelt meg. Január első hetében azonban ez az arány már 3,6 százalék volt. A növekedés miatt aggódó hatóságok ezért úgy döntöttek, hogy meghosszabbítják a járvány terjedését fékező korlátozásokat.

Maszkos utazók a koppenhágai metrón 2020 augusztusábanForrás: AFP/Olafur Steinar Gestsson

Az előzetes adatok szerint a mutáns brit vírussal megfertőződöttek közül 11-en jártak külföldön, közülük öten Nagy-Britanniában, de azt nem tudni, hogy külföldön vagy odahaza szedték-e össze a betegséget.

Dániában a járvány kezdete óta több mint 188 ezer ember fertőződött meg az új koronavírussal, a halottak száma meghaladja az 1700-at. A betegségből felgyógyultak aránya 99 százalék, a halálos áldozatoké pedig 1 százalék. Jelenleg majdnem húszezer aktív esetet tartanak számon, a súlyos vagy életveszélyes állapotú betegek száma 137-re rúg.