Soros György amerikai tőzsdespekuláns alapítványa nemcsak emberi jogi, illetve bevándorláspárti szervezetek finanszírozásából veszi ki a részét, hanem komoly médiahadsereget is pénzel a világ minden pontján - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Soros György már évekkel ezelőtt rájött, annak érdekében, hogy a nyílt társadalom ideológiáját terjeszteni tudja, szüksége lesz a sajtóra. Ennek érdekében a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) a világ minden pontján komoly összegeket fordít a médiára.

Az OSF honlapja szerint 2020-ban az újságírás támogatására 25,8 millió dollárt fordítottak. Ez 2,1 százaléka az alapítvány teljes évi költségvetésének. Az összeget a következőképpen költötték el: 

  • Afrika: 2,1 millió dollár
  • Ázsiai és csendes-óceáni térség: 2,1 millió dollár
  • Eurázsia: 4,4 millió dollár
  • Európa: 0,9 millió dollár
  • Latin-Amerikai és a karibi térség: 2,4 millió dollár
  • Közel-Kelet és Észak-Afrika: 2,2 millió dollár
  • Globálisan: 11,4 millió dollár

Mivel az OSF egyelőre nem frissítette a honlapját, csak a 2018-as adatok elérhetőek. Rákeresve az "újságírás" tematikára, látható, hogy Soros Györgyék 118 szervezetet, esetenként szerkesztőséget támogattak.

Soros György és fia, Alexander Soros

A honlap szerint 2018-ban Európában 13 szervezet szerzett támogatást, többségük a Független Újságírás Program (Independent Journalism Program) keretén belül.

A romániai Átlátszó Erdély Egyesület (hivatalos nevén: Asociatia "Atlatszo Erdely Egyesulet") közel 25 ezer dollárt kapott. A honlapjukról kiderül, hogy 2019-ben közel 150 ezer lejt (30,6 ezer euró) kaptak az OSF-től. További forrásokat kaptak a magyarországi Atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft.-től is.

Forrás: V4NA/Átlátszó Erdély Egyesület

Az Átlátszó egy magyar baloldali portál, amely saját maga dicsekszik el azzal, hogy 2017-ben 46,7 millió forintot (közel 140 ezer eurót) kapott a Nyílt Társadalom Alapítványoktól. 2016-ban is kaptak pénzt Soroséktól, mégpedig 33 millió forintot (98,8 ezer euró).

Forrás: atlatszo.hu

A Balkan Investigative Regional Network nevű szervezet 37,4 ezer dollárt kapott Soroséktól. Továbbá a honlapjukról kiderül, hogy a támogatóik között feltűnik a koszovói, a szerbiai és a bosznia-hercegovinai OSF is. Partnereik között van többek között a fentebb említett Átlátszó, az Al Jazeera, a Der Standard, a Suddeutsche Zeitung, a The Guardian és a BBC is.

A Chai Khana nevű georgiai (grúziai) szervezet 25 ezer dollárt szerzett Soroséktól. A honlapjukról kiderül, hogy a norvégiai Helsinki Bizottság is a szponzoraik között van, akárcsak a brit kormány.

A magyar Direkt36 Újságiró Központ Nonprofit Kft. 48,6 ezer dollárt kapott a Soros-alapítványtól. Az OSF a honlapjukon is feltűnik, illetve partnerként van megjelenítve a Global Investigative Journalism Network is, amelyet szintén az OSF finanszíroz.

Ugyan a Soros-alapítvány honlapján nincs feltüntetve, mint támogatott szervezet, de az egyik magyarországi ultrabaloldali portál, a 444.hu is Soros befolyása alá tartozik.

A magyar cégadatbázisból kiderül, hogy a 444-et kiadó Magyar Jeti Zrt. Igazgatótanácsában ott ül Marie Nemcova, aki korábban a Nyílt Társadalom Alapítványok prágai programigazgatója volt. Nemcova a szintén Soroshoz köthető Media Development and Investmend Fund (MDIF), nevű szervezetnél tevékenykedik működési vezérigazgató-helyettesként (chief operating officer).

Marie NemcovaForrás: V4NA/mdif.org

Az MDIF több mint 100 millió forintot (299,5 ezer euró) fizetett a 444.hu 20 százalék körüli részvénypakettjéért. Az MDIF több finanszírozóból áll, 2005 és 2009 között több mint 15 millió dollárnyi támogatást kapott a Soros-féle Open Society Institute-tól.

A spanyol Fundacion Porcausa De Investigacion Y Periodismo 80 ezer dolláros támogatást kapott az OSF-től.

A belga Journalismfund.eu vzw 500 ezer dollárt tudott szerezni.

A litván Laisves TV 124,8 ezer dollárral gazdagodott.

A moldovai NewsMaker 120 ezer dollárt kapott az OSF-től. A honlapjukon azonban nem csak a Soros-alapítvány van feltüntetve, hanem az amerikai kormány is.

A szlovák Pontis Foundation 116,9 ezer dollárt kapott Soros Györgyéktől.

A német Recherchen für die Gesellschaft gGmbH nevű szervezet 166,5 ezer dollárt szerzett.

A görög Solomon Astiki Mi Kerdoskopiki Etaireia nevű szervezet 139,8 ezer dollárt kapott.

A holland Stichting European Journalism Centre 24,9 ezer dollárt szerzett.

A portugál Verdes Memorias Associacao kétszer is sikeresen pályázott Soros György pénzére, egyszer 100, másodszor 200 ezer dollárt szerzett.

Soros Lengyelországban is rátette a kezét a médiára. 2018-ban a német Deutche Welle című lap számolt be arról, hogy Lengyelország legnagyobb példányszámú napilapját, a Gazeta Wyborczát birtokló Agora megszerezte 30 millió euróért az Eurozet 40 százalékát a prágai székhelyű Czech Media Investtől. Az Eurozet Lengyelország második legnagyobb országos rádiójának, a Radio Zetnek is a tulajdonosa volt. A maradék 60 százalékot a cseh SFS Ventures szerezte meg, amely mögött a fentebb említett Media Development Investment Fund áll.

A V4NA azt ígéri, cikksorozatának következő részében azokat az újságírókat, médiamunkásokat leplezi le, akik Soros György által finanszírozott szervezeteknél töltenek be vezető szerepet.