Soros György fia Joe Biden beiktatásakor a demokráciát féltette

Vágólapra másolva!
Soros György amerikai milliárdos legkisebb fia, Alexander Soros a Twitter-oldalán mondta el véleményét az Egyesült Államok helyzetéről. Eszmefuttatásában szóba került a republikánus George W. Bush is, akinek a 2004-es újraválasztását az apja megpróbálta meggátolni – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Szerdán beiktatták hivatalába Joe Biden demokrata elnököt és Kamala Harris alelnököt. Az esemény után Soros György fia, Alexander Soros a Twitter-oldalán elmélkedett.

– kezdte eszmefuttatását.

Alexander Soros megemlítette, hogy amikor a republikánus George W. Bush hivatali ideje lejárt, sokan azt mondták, ő volt minden idők legrosszabb elnöke, és úgy tettek, mintha ilyen vezető többet nem kerülne a Fehér Házba.

– írta.

Az ifjabb Sorost elszomorítja, hogy azt kell mondania, hogy Trumpnál is jöhet rosszabb a jövőben, ha "megismételjük a múlt hibáit". Soros arra kérte a demokratákat, hogy ezt véssék az eszükbe a következő 2-4 évben.

"A demokráciánk a tét" – zárta a bejegyzést Alex Soros.

Köztudott, hogy

a Demokrata Párt egyik legbőkezűbb támogatója Soros György,

így nem véletlen, hogy a fiának George W. Bush jutott eszébe. A Politico című liberális lap számolt be róla, hogy

Soros a fiatalabb Bush elnök megbuktatására 2004-ben 27 millió dollárt költött.

2016-ban a Soros Fund Management 22,1 millió dollárt adományozott Hillary Clintont támogató szervezeteknek. A tavalyi elnökválasztáson azonban már nem bízta a véletlenre a kimenetelt,

a Democracy PAC nevezetű politikai akcióbizottságán keresztül 77,7 millió dollárt költött a demokrata jelöltre.

Az sem véletlen, hogy Alexander Soros ennyire örül a Biden-adminisztrációnak. Öt évvel ezelőtt ugyanis a Soros Fund Management 5 400 dollárral támogatta Kamala Harris kampányát.