Csaknem tízezer új fertőzöttet találtak az országos tesztelés szombati napján Szlovákiában

Koronavírus, vírus, Szlovákia, maszk, arcmaszk, védőmaszk
Védőmaszkot viselő nő a szinte teljesen elnéptelenedett szlovák főváros központjában lévő egyik aluljárójában.
Vágólapra másolva!
Csaknem tízezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Szlovákiában az általános országos tesztelés szombati napján, és 0,77 százalékos fertőzöttségi arányt mértek - jelentette be Igor Matovic szlovák miniszterelnök pozsonyi sajtótájékoztatóján vasárnap.
Vágólapra másolva!

A tavaly novemberihez hasonló - úgynevezett antigéntesztekkel végzett - általános országos tesztelés szombati napján mintegy 1,3 millióan vettek részt. Mivel a tesztelés hétfőn kezdődött és vasárnap estig tart, az eredmények még nem véglegesek.

- idézte a szlovák kormányfőt a TASR hírügynökség. Matovic a részvételi arányt tisztességes eredménynek nevezte, szerinte a 1,5-3 millió résztvevővel tartott tesztelés jónak mondható.

Az 5,5 millió lakosú országban most tartott tesztelés elvileg önkéntes, ugyanakkor január 27-től február 7-ig a negatív Covid-teszttel nem rendelkezőkre kijárási korlátozások vonatkoznak majd.

Képünk illusztráció Forrás: AFP/Joe Klamar

Marek Krajcí egészségügyi miniszter a sajtótájékoztatón bejelentette:

egy héttel később újabb tesztelést tartanak, de már csak azoknak a járásoknak egy részében, ahol a mostani tesztelés végeredményei szerint a legtöbb fertőzöttet találták.

A jelenlegi eredmények szerint az országos tesztelésen a kelet-szlovákiai Nagyrőce (Revúca) járásban volt a legmagasabb az újonnan kimutatott fertőzöttek aránya. Krajcí szerint a tesztelés végeredményei várhatóan egyszázalékosnál magasabb fertőzöttségi arányt mutatnak majd, mivel hétköznap a szombaton mértnél jelentősen magasabb volt a fertőzöttségi arány.

Marek Krajcí két nappal ezelőtti sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, hogy Szlovákiában fokozatosan javul a helyzet, és az ország már túl van a járvány második hullámának csúcspontján.

Szlovákiában a december végén megkezdett oltási program keretében eddig mintegy 90 ezer személyt oltottak be.