Ferenc pápa kiújult isiásza miatt ismét lemondta több szertartás vezetését és egyéb nyilvános programjait, amelyeken részt vett volna a következő napokban - jelentette be Matteo Bruni vatikáni szóvivő szombaton közleményben.

Három héten belül ez a második eset, hogy a katolikus egyházfőnek fájdalmai miatt rövid határidővel le kell mondania misék bemutatását, imádságok vezetését, találkozókat.

Ferenc pápaForrás: AFP/Vatican Media

Ferenc szombaton még elmondta az úrangyala imádságot és áldást az Apostoli Palota könyvtárából, ahogy ezt tervezték. Egyébként ezt a palota Szent Péter térre néző ablakában szokta elmondani, de a koronavírus-járvány miatt ennek helyét ideiglenesen megváltoztatták. Vasárnap viszont már nem tudja bemutatni a szokásos misét a Szent Péter-bazilikában, este pedig vezetni az imahetet lezáró imádságot a Szent Pál-bazilikában. Hétfőn az eredeti tervvel ellentétben nem találkozik a Szentszékhez akkreditált diplomatákkal, ezt az eseményt máskor tartják meg.

A pápa időnként kiújuló isiásza miatt felvetődik a kérdés, hogy teljesíteni tudja-e a március 3-a és 8-a közé tervezett iraki apostoli útját, amelyet többen már a járvány miatt is kétségbe vontak.

Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta most másodszor mondott le szertartásokat és találkozókat egészségi okra hivatkozva.