Kimentettek 11 bányászt egy berobbant aranybányából Kínában

bányászok mentés Kína
Csihszia, 2021. január 24. A Hszinhua kínai állami hírügynökség által közreadott képen a mentőcsapatok tagjai viszik a két hete berobbant aranybányából kimenekített bányászok egyikét a kelet-kínai Santung tartományban fekvő Csihsziában 2021. január 24-én. A Jentaj város közigazgatási területén található aranybányában január 10-én történt a robbanás, amelynek következtében 22 bányász rekedt 600 méter mélyen az aranyfejtőben. Kilenc bányászt a délelőtt folyamán, további kettőt pedig kora délután emeltek ki a mélyből. Egyiküket súlyosan legyengült állapotban hozták felszínre, ezért azonnal kórházba szállították. MTI/EPA/Hszinhua/Csen Hao
Vágólapra másolva!
Kimentettek tizenegy bányászt a kelet-kínai Santung tartományban két hete berobbant aranybányából vasárnap - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Kilenc bányászt még a délelőtt folyamán, további kettőt pedig kora délután emeltek ki a mélyből.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség által közreadott képen a mentőcsapatok tagjai viszik a két hete berobbant aranybányából kimenekített bányászok egyikét a kelet-kínai Santung tartományban fekvő Csihsziában január 24-én Forrás: MTI/EPA/Hszinhua/Csen Hao

Egyiküket súlyosan legyengült állapotban hozták felszínre, ezért azonnal kórházba szállították.

30 órás késéssel jelentették a balesetet

A Jentaj város közigazgatási területén található aranybányában január 10-én történt a robbanás, amelynek következtében

22 bányász rekedt az aranyfejtőben.

A helyszínen több mint hatszáz ember dolgozik a bajba jutottak kimentésén, a mentőcsapatok már három csatornát fúrtak a mélybe. A vasárnap kimentett bányászokkal egy hete létesítettek először kapcsolatot a baleset óta, őket ezt követően egy csatornán keresztül élelmiszerrel, ruhákkal és egyéb felszerelésekkel látták el. Egyikük, aki a robbanáskor fejsérülést szenvedett és kómába került, szerdán halt meg.

További tíz bányász sorsa ismeretlen.

A bányát tulajdonló Shandong Wucailong befektetési vállalat ellen a tartomány illetékes hatóságai vizsgálatot indítottak a történtek miatt, a céget pedig sok bírálat érte amiatt, hogy mintegy harmincórás késéssel jelentette a balesetet a hatóságoknak. Két helyi tisztségviselőt már eltávolítottak a posztjáról.

A kínai törvények szerint az ilyen jellegű balesetekről egy órán belül kell értesíteni a helyi kormányzatot.