Megölt egy kétéves kislányt, és több másik gyereket is bántalmazott egy gyerekgondozó

Vágólapra másolva!
Saját családi napközit üzemeltetett az a 37 éves nő, aki ellen a napokban vádat emeltek, amiért egy 2 éves kislány halálát okozta. A videófelvételekből kiderült, hogy a többi gyereket is rendszeresen kínozta és elhanyagolta.
Vágólapra másolva!

Eszméletlen állapotban találtak rá a 2 éves Kaylee Thomasra a 37 éves Jessica Cherry virginiai lakásán. A kislányt

hiába vitték kórházba, már az orvosok sem tudták megmenteni az életét.

Cherry már egy ideje családi napközit tartott fenn saját lakában, ahol egyszerre több gyerekre vigyázott. A házhoz egy nagy udvar és játszótér is tartozott, az ügyészek szerint azonban a gyereknapközi illegálisan működött.

Forrás: Facebook

Kezdetben nem volt egyértelmű, hogy mi okozta a kislány halálát, ám a halottkém megállapította, hogy gyilkosságról volt szó.

A nőt szeptemberben tartóztatták le gyerekbántalmazás, testi sértés, kiskorú elhanyagolása és veszélyeztetése miatt. A halottkém jelentése után, még ugyanazon a héten gyilkosság miatt is vádat emeltek ellene.

Röviddel a kislány halála után pedig

sokkoló felvételeket találtak, amelyek a nő lakásában készültek.

Tisztán kivehető volt belőlük, hogy több gyereket is rendszeresen bántalmazott.

Forrás: Norfolk City Jail

A múlt heti tárgyaláson a bírónak megmutatták ezeket a videókat. Az egyiken látható, amint a nő

az egyik gyerek száját és orrát szorosan beköti egy ronggyal, majd egyedül hagyja a szobában. Egy másikon pedig erősen megragadott, majd rángatott egy csecsemőt, amivel fájdalmat okozott neki.

A nőt letartóztatták, azonban egyelőre tagadja az ellene felhozott vádakat - írja a People.