Kovács Zoltán: A Frontex még azt a keveset is elveszi, amit adott Magyarországnak

Operatív törzs sajtótájékoztató 2020.03.19. ,  Kovács Zoltán
Vágólapra másolva!
"Nem mintha eddig olyan sok segítséget kapott volna Magyarország az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynökségétől (Frontex), de Brüsszel a jelek szerint még ezt a keveset is el akarja venni" - írta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön a Twitteren.
Vágólapra másolva!

A Frontex szerdán bejelentette, hogy felfüggeszti magyarországi műveleteit mindaddig, amíg a hatóságok nem teljesítik maradéktalanul az Európai Bíróság decemberi ítéletében foglaltakat a menekültügyi és idegenrendészeti eljárásokkal kapcsolatban.

Az uniós bíróság egyebek mellett megállapította, hogy Magyarország nem tartotta tiszteletben a nemzetközi védelmet kérelmezők számára biztosított azon jogot, hogy beadványuk elutasítását követően az ország területén maradhassanak a döntés elleni fellebbezés elbírálásáig.

- hangsúlyozta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Twitteren az előző napi bejelentésre reagálva.

"Reméljük, ez nem annak a jele, hogy egyesek meg akarják vonni a támogatást a határaik védelméhez ragaszkodó országoktól" - tette hozzá.